2012. május 28., hétfő

Kávétorta

Ismét egy születésnapi torta, ami ezúttal Rockernek készült. A receptet Lúdanyónál találtam, de néhány helyen módosítottam az arányokon, valamint a tésztáját is átvariáltam egy kicsit, hogy mutatósabb, magasabb és még könnyebb legyen a torta.



A sárga piskótát a mákos citromtortánál  leírtak szerint készítettem, Tortaimádó  receptje szerint. A kakaós piskótát KataKonyha receptje alapján sütöttem, némi módosítással.

Hozzávalók a kakaós piskótához: 5 tojás, 4-5 evőkanál xukor zero, 1 evőkanál meleg víz, 1 teáskanál házi vaníliaaroma, 10 dkg fehér tönkölyliszt, 3,5 dkg kakaópor, egy kiskanál Alnatura sütőpor.

Egy tálban az 5 tojássárgáját jó habosra kikeverjük 3 kanál xukorral, majd menet közben beletesszük a vizet és a vaníliaaromát is. Egy másik edényben az 5 tojásfehérjét felverjük a maradék xukorral, végül a habosra kevert tojássárgáját hozzáöntjük a keményre vert fehérjéhez és keverőgéppel összevegyítjük. Egy harmadik edényben a lisztet, a kakaóport és a sütőport összekeverjük, majd apránként hozzászitáljuk a tojáshoz.

A tortaforma aljába sütőpapírt teszünk, beleöntjük a masszát és 180 fokos sütőben készre sütjük.

Hozzávalók a krémhez: 45 dkg házi krémsajt, 5 dl tejszín, ízlés szerint xukor (körülbelül 4-5 evőkanálnyi), 2 kiskanál vaníliaaroma, rum, kávé (eredetileg 1-2 teáskanálnyi instant kávé kellett volna bele, de nálunk ilyen nincs itthon, így daráltam kávét és abból főztem egy jó erős adagot).

A krémsajtot összekeverjük a xukorral, a rummal, a vaníliaaromával és a kávéval, végül belekeverjük a tejszínt is. Addig keverjük géppel, amíg kemény, krémszerű nem lesz az egész. Ha nem elég kávés a krém, tehetünk még hozzá menet közben némi kávét.

Kávészirup: rum, lefőzött kávé (vagy 2 tk. instant kávé), egy evőkanál xukor.


A torta összeállítása: a sárga és a kakaós piskótát félbe vágjuk. Az alsó lapot meglocsoljuk a kávésziruppal, krémet kenünk rá és rátesszük a következő lapot. A többi lappal ugyanígy járunk el. Bekenjük a tetejét és az oldalát is krémmel, díszítjük reszelt étcsokival, kakaóval, kávészemekkel. Egy napot hűtőben állni hagyjuk, hogy az ízek összeérjenek.


Nincsenek megjegyzések:

Megjegyzés küldése