2012. május 12., szombat

Rétes

Tegnapról maradt karfiolleves, ehhez sütöttem ma túrós és káposztás rétest. Sajnos a tésztáját nem én készítettem, mert ahhoz még bátorságot kell gyűjtenem, hogy ezt is én magam gyúrjam. Maradt hát a bolti tészta. Így is finom volt.



Hozzávalók egy rúd káposztás réteshez: 70 dkg káposzta, olaj, só, bors, a tészta kenéséhez zsír.

A káposztát legyalultam, jól besóztam és állni hagytam, míg levet engedett. Olajat hevítettem, beletettem a levétől kinyomkodott káposztát, borsoztam és megpároltam. Mivel jó borsosan szeretem a párolt káposztát, ezért a végén is tettem bele pár csipet borsot.

Hozzávalók egy rúd túrós töltelékhez: 25 dkg túró, 3 evőkanál xukor zero, egy rúd vanília kikapart belseje, egy citrom reszelt héja, 1 tojás, egy evőkanál búzadara, csipet só, ízlés szerint mazsola/meggy, a tészta kenéséhez zsír.

A túrót összetörtem, hozzáadtam a cukrot, a vaníliát, a citromhéjat, a sót, a búzadarát, a tojást és a végén a mazsolát. Az egészet jól összekevertem.

Egy rúdhoz 3 réteslapot használtam fel. Két evőkanálnyi zsírt megolvasztottam. Az első lapot konyharuhára terítettem, jól megkentem a zsírral. Rátettem a következő lapot és ezt is megkentem, majd a harmadik lappal ugyaníg jártam el. Erre tettem a káposztás tölteléket, felcsavartam a tésztát és egy kizsírozott tepsibe tettem. A túrós rétest ugyanígy készítettem el. A rétesek tetejére is kentem jó vastagon a zsírból és 220 fokos sütőben sütöttem körülbelül 30 percig, amíg szép színe nem lett.

Ketten majdnem megettük az egészet. Ennyi maradt belőle:



Vasárnap is sütöttem két rúddal és most sikerült lefotózni egyben is a réteseket:


Nincsenek megjegyzések:

Megjegyzés küldése