2012. június 25., hétfő

Rakott brokkoli

Néhány napja már leszedtem a kertben három brokkolit, ami felhasználásra várt a hűtőben. Vasárnap eljött az ideje, hogy elkészítsem. Hogy ne legyen unalmas, most nem krémlevest főztem belőle, hanem egy főételt. Az interneten nézelődve, több recept alapján végül elkészítettem a magam verzióját. Nekem nagyon ízlett.

Hozzávalók: 2-3 brokkoli, 15 dkg enyhén csípős kolbász, 2 ujjnyi vastag szelet szalonna, 2,5 dl tejszín, 15 dkg sajt, só, bors, 15 dkg barnarizs, egy kis doboz tejföl, 2 fej vöröshagyma, olaj vagy zsír.

A brokkolit sós-citromos vízben félpuhára főzzük. A szalonnát apró kockákra vágjuk és, ha nagyon húsos, akkor egy kis zsíron vagy olajon elkezdjük sütni. Amikor félig kész, beletesszük az apróra vágott vöröshagymát és addig pirítjuk, míg a hagyma megfonnyad. A kolbászt vékony karikára vágjuk. A rizst puhára pároljuk. A sajtot lereszeljük, összekevrjük a tejföllel, a tejszínnel, a sóval és a borssal.

Egy tesit nagyon vékonyan kivajazunk, beletsszük a rizst, erre jön a brokkoli, majd a szalonnás hagyma és a karikára vágott kolbász. Az egészet leöntjük a tejszínes-sajtos keverékkel és 200 fokon szép pirosra sütjük.

Nincsenek megjegyzések:

Megjegyzés küldése