2012. június 2., szombat

Sült tarja párolt lilakáposztával

A recep alapötlete Szemiramisztól származik. Nagyon finom, szaftos ebéd, biztosan sokszor fogjuk még készíteni.

Hozzávalók: fél kg csont nélküli tarja, só, 2,5 dl tejszín, 1 kg krumpli, lilakáposzta, alma, kömény, fél citrom leve, 3-4 kisebb vöröshagyma.

A pác hozzávalói: 2-3 dl olaj, só, bors, 4-5 nagy gerezd fokhagyma, 2 kiskanál méz, 4 kiskanál mustár, 5 szál kakukkfű, fél citrom leve.


A pác hozzávalóit összekeverem és beleforgatom a szeletekre vágott tarját. Letakarom fóliával és hűtőben pihentetem másnapig.

Következő nap a tepsi alját nagyon vékonyan kizsírozom, beleteszem egy vagy maximum két sorban a karikára vágott krumplit, melyet sózok is. Erre jön a szintén felkarikázott vöröshagyma. Enyhén kiklopfolom a már pácban érlelődött hússzeleteket, majd olajon hirtelen kisütöm mindkét oldalukat és mehetnek a hagymára szépen egymás mellé. Végül a tejszínes pácléhez keverek egy keveset abból a zsiradékból, amin sültek a hússzeletek és ráöntöm a húsra (kicsit soknak találtam így az egész páclevet, ezért végül mindet nem mertem ráönteni a húsra). Fóliával letakarom és 200 fokra előmelegített sütőbe teszem. Egy-másfél óra múlva megnézem, ha már puha a hús, leveszem a fóliát és sütöm még körülbelül fél órát.

A párolt káposztához a káposztát lereszeljük vagy késsel vékony szeletekre vágjuk, besózzuk és állni hagyjuk. Ha levet enged, kicsavarjuk. Egyedényben olajat hevítünk, apróra vágott vöröshagymát párolunk rajta, majd beletesszük a levétől kicsavart káposztát, reszelünk bele néhány almát, ízesítjük köménnyel és citromlével. Megpároljuk.







Nincsenek megjegyzések:

Megjegyzés küldése