2013. január 2., szerda

Cukormentes szaloncukor

Az elmúlt 3 évben már magunk készítettük a szaloncukrot, mert a bolti túl édes nekünk (meg cukrot tartalmaznak, amit nekem kerülnöm kell).

Eddig mindig úgy készültek a szaloncukrok, hogy mazsolát, aszalt szilvát, aszalt fügét, aszalt sárgabarackot nagyon apróra összedaraboltunk. Annyira apróra kell vágni az aszalványokat, hogy formázható masszát kapjunk. A szaloncukrokat néhány napig szikkadni hagytuk, majd étcsokival bevontuk (étcsokit, vajat, kakaóport és vizet gőz felett addig kevertünk, míg szép sima nem lett a bevonónk).

Az idén újítottunk és nem aszalt gyümölcsös, hanem mogyorós és kókuszos szaloncukrokat készítettünk. Mindkettőhöz Livitaltól vettük az alapötletet.

Rumos-mogyorós szaloncukor

Hozzávalók: 15 dkg törökmogyoró, 5 dkg mandula (de lehet az egész mogyoróból és a mandulát elhagyhatjuk), 5 dkg kókuszzsír, 7 dkg xukor, 1 evőkanál rum, 1 kiskanál holland kakaópor, étcsokoládé a bevonáshoz.

A mogyorót szárazon megpirítjuk, majd finomra daráljuk. A mandulát és a xukrot szintén megdaráljuk. Körülbelül 1 dl vizet felforralunk a porxukorral és a kókuszzsírral, majd hozzáöntjük a száraz hozzávalókhoz. Kevés rummal ízesítjük a masszát és szaloncukrokat formázunk. Néhány órát hideg helyen dermedni hagyjuk a szaloncukrokat, majd bevonjuk a gőzön felolvasztott étcsokival.

Kókuszos szaloncukor

Hozzávalók: 15 dkg kókuszzsír (ha lehet, akkor kókuszillatút használjunk), 7 dkg xukor, 2 dl víz, 20 dkg kókuszreszelék, étcsoki a bevonáshoz.

7 dkg xukrot és 10 dkg kókuszreszeléket megdarálunk. A vizet felforraljuk a xukorral és a kókuszzsírral, majd összekeverjük a kókuszreszelékkel és a darált kókusszal. Ha túl száraz a massza, akkor tegyünk még hozzá kókuszzsírt és vizet.

A megformázott szaloncukrokat néhány órán át hűvös helyen állni hagyjuk, majd gőz fölöttétcsokival bevonjuk.

A bevont szaloncukrokat mindig sütőpapírra szedjük ki, mert arra nem tapad rá a csokimáz. Dermedés után könnyedén le tudjuk szedni a papírról a szaloncukrot és már csomagolhatjuk is azokat. A legegyszerűbb sütőpapírba és alufólába csomagolni.







Nincsenek megjegyzések:

Megjegyzés küldése