2013. január 30., szerda

Gyors padlizsánkrém

Nyár végén sütöttem néhány padlizsánt, ami a kertünkben termett, majd zacskóba tettem és lefagyasztottam. Gondoltam, valamire csak jó lesz a télen. Ma jött el az alkalom, hogy elővegyem és padlizsánkrémet készítsek belőle.




Hozzávalók: 3 kisebb padlizsán, 2 gerezd fokhagyma, 1 egészen kis fej lilahagyma (vöröshagymából is készülhet és esetleg megfonnyaszthatjuk kevés zsiradékon, így nem lesz olyan intenzív az íze), fehérbors, citromlé, mustár, só, néhány evőkanál olívaolaj.

1. Ha friss padlizsánból készítjük, akkor a padlizsánt megmossuk, megszurkáljuk és sütőben megsütjük (van, aki a platnin szereti készíteni). Hagyjuk kihűlni. Én most csak kivettem a fagyasztóból a már előkészített padlizsánt és kiolvasztottam.

2. Kockára vágjuk a padlizsánt, apróra a hagymákat. Minden hozzávalót beleteszünk egy edénybe és botmixerrel krémesre törjük.

3. Hűtőben érleljük másnapig. Pirítósra kenve tálaljuk.

Nincsenek megjegyzések:

Megjegyzés küldése