2013. május 21., kedd

Svéd mandulatorta

Még nem ettem az IKEA-ban mandulatortát, nem volt összehasonlítási alapom, mindenesetre nagyon finom lett a torta. Ennek a süteménynek lapos a tésztája, amit még ketté is kell vágni és megtölteni a vajas krémmel. Orsi Csibe receptjét választottam az elkészítéshez, de néhány helyen változtattam a hozzávalók arányán.



Hozzávalók a tésztához:

- 4 tojásfehérje,
- 15 dkg darált mandula,
- 5 dkg durvára tört mandula,
- 5 dkg pálmacukor (kókuszcukor, ami ízében, állagában nagyon hasonlít a barna cukorra).

Hozzávalók a krémhez:

- 4 tojássárgája,
- 2,5 dl tejszín,
- 3 dkg pálmacukor,
- 15 dkg vaj,
- 5 dkg szeletelt mandula.

1. A sütőt előmelegítjük 190-200 fokra. Kerek tortaformát sütőpapírral kibélelünk (nekem 26 cm átmérőjű a formám, de jobb, ha kicsit kisebb formában sütjük). A szeletelt mandulát száraz serpenyőben kicsit megpirítjuk.

2. A tojásfehérjét kissé felverjük, majd hozzátesszük a cukrot és kemény habbá verjük. Ekkor óvatosan belekeverjük a darált és a durvára tört mandulát, majd a formába öntve készre sütjük és kihűtjük a tésztát.

3. Közben elkészítjük a krémet is. A tojások sárgáját a cukorral és a tejszínnel elkeverjük, majd gőz fölött sűrűre főzzük (azaz egy edénybe vizet öntünk, egy másik edényt ráhelyezünk és ebbe, a felső edénybe tesszük a krémet). Keverjük folyamatosan és vigyázzunk, ne főzzük nagy lángon, különben összeugrik a tojás. Ha jó sűrű már a krém, levesszük a tűzről és hozzáadjuk a vajat. Jól elkeverjük és kihűtjük.

4. A tésztát két részre vágjuk, megtöltjük a krém felével. A maradék krémet elosztjuk a torta oldalán és a tetején, majd megszórjuk a pirított szeletelt mandulával. Behűtve tálaljuk.

Nincsenek megjegyzések:

Megjegyzés küldése