2013. június 11., kedd

Spenótos túrógombóc

A receptet ezen a videon láttam. Először nem tetszett, mert nem tudtam elképzelni, hogy a túró, a spenót és a paradicsom hármasa hogyan fér meg egymás mellett. Végül győzött a kíváncsiság és kipróbáltam. Nem lett rossz, máskor is elkészíteném.


Hozzávalók a gombóchoz:

- 25 dkg spenót,
- 50 dkg túró,
- 3 gerezd fokhagyma,
- 8 dkg búzadara,
- 3 tojás,
- só.

Hozzávalók a paradicsomszószhoz:

- 3-4 dl sűrű házi paradicsomlé,
- 2-3 gerezd fokhagyma,
- bazsalikom,
- oregánó,
- só,
- bors,
- 2 evőkanál tejszín (elhagytam),
- fél dl fehérbor (elhagytam),
- kevés cukor, ha szükséges a szószba,
- a tálaláshoz parmezánsajt.

1. Ha friss spenótot használunk, akkor olajon vagy forró vízben megfonnyasztjuk, majd leszűrjük és apróra vágjuk.

2. A túrót összekeverjük a tojásokkal, a búzadarával, a reszelt fokhagymával, sóval és a spenóttal. A recept szerint nem kell állni hagyni, én viszont pár órára betettem a hűtőbe a túrós-spenótos masszát.

3. Közben elkészítjük a paradicsomszószt. A fokhagymát kevés olajon megdinszteljük, majd ráöntjük a paradicsomlevet és megszórjuk a fűszerekkel. Sűrűre főzzük. Időközben bort is lehet bele önteni a végén pedig kevés tejszínnel ki lehet forralni.

4. A gombócokat forró vízben kifőzzük, majd leszűrjük, kevés olvasztott vajba forgatjuk és paradicsomszósszal, reszelt parmezánnal tálaljuk.

Nincsenek megjegyzések:

Megjegyzés küldése