2013. szeptember 30., hétfő

Finom céklafőzelék

Az első céklás étel ezen az őszön. Óriási céklák termettek. Az, amelyikből ezt az ételt készítettem, 1,3 kg-ot nyomott. Még soha nem ettem céklafőzeléket, gondoltam, ideje kipróbálni. Rocker nem nagyon rajong a cékláért, de ez még neki is ízlett. A receptet Flat-catnél találtam.



Hozzávalók kb. 3 főre:

- 70 dkg cékla,
- 25 dkg krumpli,
- 5 dl alaplé (nekem több kellett),
- 1 fej vöröshagyma,
- 1-4 ág kakukkfű (én most csak egy ágat használtam),
- 1 teáskanál borókabogyó,
- 2 evőkanál balzsamecet,
- 2 evőkanál olívaolaj,
- só.

Elkészítés:

1. A krumplit meghámozzuk, kis kockákra vágjuk. A vöröshagymát felaprítjuk. Az olajon a hagymát üvegesre pároljuk, majd rádobjuk a krumplit és felöntjük az alaplé felével. Hozzátesszük a kakukkfűágakat (egészben) és a mozsárban sóval összezúzott borókabogyót. Puhára pároljuk, a kakukkfüvet kidobjuk belőle.

2. Egy másik edényben a hámozott, apró kockára vágott céklát puhára pároljuk a balzsamecettel és az alaplé másik felével.

3. Botmixerrel pürésítem a hagymás krumplit és a megfőtt céklához keverem. Kicsit ebben is megmártom a botmixert, de maradjanak bőven darabok a főzelékben. Egyszer felforraljuk és tálalhatjuk is. Mi most tojásfasírttal ettük.

Nincsenek megjegyzések:

Megjegyzés küldése