2013. december 19., csütörtök

Regáti fokhagymás csirke

A Vidék Íze 2013 decemberi számában olvasható a recept. Kevés munkával nagyon finom, fűszeres, szaftos húst kapunk. A puliszka készítése sem bonyolult, de tény, hogy ott kell állni mellette, míg el nem készül. Nagyon jól illik a fűszeres húshoz ez az egyszerű köret.

Hozzávalók:

- csirkemell, csirkecomb, csirkeszárny, ami van, vagy vegyesen (nekem most 3 comb és 1 nagy mell volt itthon),
- 1 nagy fej fokhagyma (magyar),
- 1 nagy doboz tejföl (kb. 400 g),
- 1 pohár száraz fehérbor (kb 1,5-2 dl),
- só,
- bors,
- zsír,
- 1 csokor petrezselyem.

Hozzávalók a puliszkához:

- 1 liter víz,
- 25 dkg kukoricadara,
- só.

Elkészítés: 

1. A csirkehúst sózzuk, borsozzuk és kicsit állni hagyjuk.

2. Egy nagyobb tepsit kizsírozunk, beletesszük a húst és lefedve puhára sütjük. Ha megpuhult, a fóliát eltávolítjuk és pirosra, ropogósra sütjük.

3. Egy nagy edénybe átöntjük a csirke zsírját, ráreszeljük az egy fej fokhagymát és kicsit kevergetjük, míg az illatát érezni nem kezdjük. Ne pirítsuk meg a hagymát, mert keserű lesz.

4. Felöntjük borral, belekanalazzuk a tejfölt. Összekeverjük és mehet bele a megsült csirkehús is. Kicsit főzzük, kiforraljuk, majd elzárjuk a tüzet. Apróra vágott petrezselyemzöldet szórunk rá, elkeverjük és lefedve negyed órát állni hagyjuk, hogy az ízek összeérjenek.

5. A puliszkához 1 liter vizet forralunk, amit sózunk. Nagyon vékony sugárban, folyamatos keverés mellett beleöntjük a kukoricadarát. Lassú tűzön addig főzzük (és állandóan keverjük), míg olyan sűrű lesz, hogy elválik az edény falától. Állítólag az a jól megfőzött puliszka, ami egyben kiesik az edényből.

6. Deszkára borítjuk, gyorsan formára igazítjuk (én hosszúkás téglalap formára) és kicsit állni hagyjuk. Ezután késsel vagy vastag cérnával vastag szeletekre vágva tálaljuk a hússal és a szafttal.

2013. december 16., hétfő

Túrós leveles tészta (édes és sós töltelékkel)

A szeretetrehangoltan blogon találtam ezt a túrós leveles tészta alapreceptet. Kicsit sok túrót sikerült vásárolnunk, némelyiknek vészesen közeledett a lejárati határideje, így gondoltam, akkor most kipróbálom ezt a tésztát. Először nem fűztem hozzá sok reményt, de végül nagyon ízlett. Másnap is finom, élvezhető volt a sütemény (akkor már puha). Nekem nem lett annyira leveles a tészta (igaz, én bolti túróval készítettem), mint a recept írójánál, pedig mindent betartottam és a sütőt is magasabb hőfokra állítottam (úgy sütöttem, ahogy a hájas tésztát szoktam). Mindenképp ajánlom kipróbálásra.

Itt a vajat nem a hajtogatások alkalmával kenjük a tésztára, hanem rögtön az elején elmorzsoljuk a liszttel. Maradhatnak benne kisebb vajdarabkák.



Hozzávalók: 

- 25 dkg túró,
- 25 dkg hideg vaj,
- 20-25 dkg liszt (eredetileg 25 dkg, de nekem 20 dkg is elég volt),
- fél teáskanál só.

Elkészítés: 

1. A lisztet és a sót összekeverjük. Mélyedést készítünk a közepébe és késsel beledaraboljuk a vajat. Gyors mozdulatokkal összemorzsoljuk a vajat a liszttel. Nem kell nagyon eldolgozni, csak nagyjából. Minél kevésbé olvadjon a vaj.

2. Ezután újra mélyedést készítünk a közepébe és beletesszük a túrót. Összedolgozzuk a tésztát. Fóliába csomagoljuk és fél órát állni hagyjuk hideg helyen vagy a hűtőben.

3. Fél óra múlva kinyújtjuk 33X23 cm nagyságú téglalappá a tésztát és meghajtogatjuk (jobbról a tészta harmadáig, balról ráhajtjuk, majd fentről a tészta harmadáig és lentről ráhajtjuk az egészet). Becsomagoljuk fóliába, megint hidegre tesszük.

4. Még kétszer hajtogatunk, majd a harmadik hajtogatás után még fél órát pihentetjük a tésztát. Arra figyeljünk, mindig ugyanabba az irányba hajtsuk az egyes oldalakat. Ugyanúgy fektessük magunk elé a tésztát. ugyanabban a sorrendben hajtogassunk.

5. Végül 3-4 mm vastagra nyújtjuk a tésztát és a kívánt formára vágjuk. Töltjük édes vagy sós töltelékkel. Tetejét lekenhetjük tojással vagy tojássárgával. Sütőpapírral bélelt tepsire fektetjük a süteményeket.

6. Előmelegített, 230 fokos sütőben készre sütjük.

Én most a tészta egyik részét fokhagymás, reszelt sajtos krémsajttal, a másik felét sonkás, füstölt sajtos, lilahagymás, krémsajtos töltelékkel készítettem, néhányat pedig jó sűrű házi szilvalekvárral.


2013. december 12., csütörtök

Kakaós piskótatekercs

Este sütöttem ezt a könnyű kis piskótatekercset. A tésztájában alig van liszt, de, azt akár el is hagyhatjuk. Van, amikor darált mandulával helyettesítem a lisztet.



Hozzávalók: 

- 6 tojás,
- 10 dkg xukor (aki édesebben szereti, annak 15 dkg),
- 2,5-3 dkg kakaópor,
- 2,5 dkg liszt (vagy darált mandula vagy csak 5 dkg kakaópor és akkor nem kell liszt vagy mandula).

Elkészítés: 

1. A tojások sárgáját a xukorral jó habosra verjük.

2. Egy másik edényben a tojásfehérjét habbá verjük. A felvert tojássárgáját beleöntjük a tojáshabos edénybe és géppel keverünk rajta néhányat, hogy jól összekeveredjenek.

3. A száraz hozzávalót (kakaópor és/vagy lisztet és/vagy darált mandulát) a tojáshabra szitáljuk és kézi habverővel alaposan elkeverjük, de nagyon vigyázzunk, ne törjük össze a habot.

4. Sütőpapírral bélelt tepsibe simítjuk a masszát és 180 fokra előmelegített sütőben kb. 10-15 percig sütjük.

5. Amikor megsült a piskóta, konyharuhára borítjuk és felcsavarjuk. Ha kicsit hűlt megkenjük baracklekvárral és feltekerjük. Kihűlés után lekvár helyett tölthetjük különböző krémekkel, túróval, gyümölcsökkel is.


2013. december 11., szerda

Szalonnás-hagymás pite (quiche)

Gyors, egyszerű, kevés hozzávalóból készül. Nekem volt egy kevés tejszínem és egy kis maradék tejfölöm, de ezeket mennyiségét lehet növelni, csökkenteni vagy elhagyni.

Hozzávalók

Tészta:
- 20 dkg liszt,
- 10 dkg vaj,
- 1 tojás,
- kevés só.

Töltelék.: 
- 10-15 dkg szalonna,
- 3-4 fej vöröshagyma,
- 1,5 dl tejszín,
- 1 dl tejföl,
- 2 tojás,
- 10-15 dkg sajt,
- kevés só,
- bors,
- kevés zsír a hagyma kisütéséhez.

Elkészítés: 

1. A tészta hozzávalóit gyorsan összegyúrjuk és fóliába csomagolva,  hűtőben pihentetjük néhány órát.

2. A szalonnát apró kockákra vágjuk, üvegesre sütjük. Zsírjából kiszedjük.

3. Mivel a szalonna nagyon sós volt, ezért külön, egy másik serpenyőben kevés zsíron megfonnyasztottam az apróra vágott vöröshagymát.

4. A tésztát kinyújtjuk, piteformába igazítjuk és 180 fokra előmelegített sütőben elősütjük (addig sütöm, míg a teteje kissé megszilárdul, megkeményedik így nem ázik el a tölteléktől).

5. A szalonnát, hagymát rásimítjuk az elősütött tésztára.

6. A tejfölt, tejszínt, a tojásokat, sót (nem kell sok, a szalonna is sós), borsot, reszelt sajtot jól elkeverjük és a szalonnás hagymára öntjük. Visszatoljuk a piteformát a sütőbe és készre (enyhén barnára) sütjük a pitét.

Sós rágcsa (lisztmentes, alacsony szénhidrát)

A receptet a Büfé blogon találtam. Nekem nagyon tetszik ez a sós rágcsálni való, ráadásul nincs benne liszt, így nem sok benne a szénhidrát sem. Önmagában, vendégváráshoz vagy mártogatókhoz való kekszek.




Hozzávalók: 

- 15 dkg mandulaliszt (vagy ennyi mandula finomra darálva),
- 2,5 dkg mák (nem darált!),
- 6 dkg szezámmag,
- 1 tojás,
- 1 teáskanál só.

Elkészítés: 

1. A száraz hozzávalókat alaposan összekeverjük, majd hozzáadjuk a felvert tojást. Jól összedolgozzuk, összegyúrjuk.

2. A tésztát 2 réteg sütőpapír közé téve 3 mm vastagra nyújtjuk.

3. Éles késsel feldaraboljuk tetszés szerinti méretűre.

4. 180 fokra előmelegített sütőben 13-15 percig sütjük.

Káposztafőzelék (fehér káposztából)

Semmi különös nincs ebben a receptben, mégis feljegyzem magamnak, nehogy elfelejtsem. Ez a főzelék ugyanúgy készül, mint a kelkáposzta főzelék, csak fehér káposztából. Szerintem van olyan finom, mint a kelkáposztás változat. A hozzávalókat tekintve annyi a különbség, hogy ehhez kaprot is kell tenni.

Hozzávalók: 

- 1 nagy fej fehér káposzta,
- 1 csokor kapor,
- néhány szem krumpli,
- 3-4 gerezd fokhagyma,
- só,
- bors,
- őrölt kömény,
- 2 babérlevél,
- 2 evőkanál liszt,
- 2-3-4 dl tejföl (nálam 450 g, mert jó nagy adagot készítek és sok tejföllel szeretem a főzeléket).

Elkészítés:

1. A káposztát félbevágjuk, majd vékony csíkokra vágjuk.

2. A krumplit kisebb kockákra daraboljuk.

3. Egy nagy edénybe tesszük a krumplit, a káposztát, az egészben hagyott fokhagymagerezdeket, a babérlevelet és az apróra vágott kaprot. Fűszerezzük és felöntjük egy kevés vízzel (én annyit teszek, hogy félig vagy még addig sem lepi el a káposztát).

4. Puhára főzzük, majd liszttel kevert tejföllel behabarjuk.

Sós kapros-túrós lepény

Úgy készítettem, mint az édes változatot, csak több sót és kevesebb cukrot tettem bele. Alapreceptként mindig Horváth Ilona jól bevált receptjét használom. Most azonban kevesebb lisztet tettem a tésztához, hogy csökkentsem a szénhidráttartalmat. Wiselady receptjét is felhasználtam a készítéshez. 


Hozzávalók egy kis tepsihez:

Tészta: 
- 20 dkg liszt, ebből 5-10 dkg lehet rétesliszt is (eredetileg 25 dkg liszt kell a tésztához),
- 1,5 dkg élesztő (eredetileg 2 dkg),
- 1 kiskanál cukor,
- 2,5-3 dkg zsír (eredetileg 5 dkg),
- 1 tojás,
- kb. 1-1,5 dl tej,
- kevés só.

Töltelék:
- 50 dkg túró,
- 2 tojássárgája,
- 3 tojásfehérje,
- 1 kanál búzadara,
- 1 csokor kapor apróra vágva,
- só ízlés szerint (kb. fél-1 kávéskanál),
- 2-3 kanál cukor.

Tetejére:
- 1 tojássárgája,
- 1 evőkanál tejföl.

Elkészítés: 

1. Az élesztőt langyos tejben, egy kiskanál cukorral elkeverve felfuttatjuk.

2. A tészta hozzávalóit kimérjük, hozzáöntjük a felfuttatott élesztőt és kidagasztjuk. Nem túl kemény tésztát kell kapnunk. Langyos helyen kétszeresére kelesztjük.

3. Ha megkelt, kinyújtjuk és egy kisebb méretű, zsírral kikent tepsibe helyezzük a tésztát.

4. A töltelékhez a tojásfehérjét kemény habbá verjük, majd óvatosan a többi hozzávalóhoz keverjük.. Sóból annyit tegyünk a töltelékbe, hogy kellemesen sós legyen és ne a cukor domináljon.

5. A tölteléket rákenjük a tésztára és 200 fokra előmelegített sütőben majdnem készre sütjük.

6. Mielőtt pirosodni kezdene a teteje, megkenjük a tejföllel kevert tojássárgával és készre, enyhén barnára sütjük.





2013. december 7., szombat

Vaníliás karika

Tücsökbogár receptjét használtam az elkészítéshez. Csak fél adagot gyúrtam be, de így is sok kis karikám lett (kisebbeket készítettem a bolti változatnál). Ide most a teljes adag receptjét írom le. Nekem nem lett olyan morzsálódós, omlós, mint a bolti, de ez valószínűleg részben a lisztem hibája (fehér tönkölylisztet használtam, ami durvábbra van őrölve). Legközelebb a liszt egy részét kicserélem étkezési keményítőre. Dobozban tárolva 4-5 nap után már kezdett igen jó omlós lenni a keksz, úgyhogy végülis elégedett vagyok vele. 


Hozzávalók: 

- 35 dkg liszt,
- 5 dkg kukoricaliszt (helyette lehet búzalisztet is használni, de a kukoricaliszt is segít, hogy omlósabb legyen),
- 25 dkg vaj,
- 14 dkg porxukor (eredetileg 20 dkg porcukor),
- 1 vaníliarúd (nálam 2-3 kupak vaníliaesszencia),
- csipet só,
- 2 db tojássárgája (M-es méret),
- 1 teáskanál sütőpor,
- 20 dkg étcsokoládé és
- 1 kiskanál olaj a bevonáshoz.

Elkészítés: 

1. A lisztet, kukoricalisztet, sütőport összekeverjük, majd belemorzsoljuk a hideg vajat.

2. A többi hozzávalót is hozzáadjuk és gyorsan összegyúrjuk a tésztát.

3. Cipó formára igazítjuk, fóliába csomagoljuk és hűtőben legalább 30 percet pihentetjük a tésztát.

4. Enyhén lisztezett felületen (vagy sütőpapíron és akkor nem kell lisztezni) kinyújtjuk a tésztát. A receptek általában 1 cm vastagságot írnak és felhívják a figyelmet, ne legyen vékonyabb. Szerintem nem muszáj ennyire vastagra nyújtani, nekem jobban tetszik kicsit vékonyabban (kb. 8 mm). Legközelebb majd így próbálom.

5. Kiszúrjuk a formákat, majd 180 fokos sütőben (van, aki 200 fokos sütőben) 10 perc alatt megsütjük. Arra figyelni kell, ne legyen színe a tésztának, ne barnuljon meg, mert akkor kemény lesz. azt javasolják a receptek, akkor is vegyük ki 10 perc után, ha puhának érezzük a tésztát, mert, ha kihűl, megkeményedik.

6. Ha kihűltek a karikák, vízgőz felett felolvasztott, kevés olajjal elkevert étcsokiba mártjuk a kekszek alsó felét. Hagyjuk megdermedni a csokit.

7. Jól záródó dobozban sokáig eláll és minél tovább áll, annál finomabb, omlósabb lesz.



2013. december 6., péntek

Fahéjas pirított mandula cukorköpenyben

Ajándékba készültek ezek a fahéjas, karamellizált cukorba burkolt pirított mandulaszemek. Az elkészítése nagyon gyors, egyszerű és nagyon nem is lehet elrontani. Kitűnő gasztroajándék, mert dobozba, üvegbe zárva sokáig eláll. A Szépségtár nevű blogon találtam a leírást ehhez az édességhez. 



Hozzávalók: 

- 10 dkg mandula,
- 1 evőkanál fahéj (vagy ízlés szerint),
- kb. 7-10 dkg cukor (én soknak találtam a 10 dkg cukrot, nekem 7 dkg is bőven elég volt). Kristálycukor helyett kókuszcukrot (pálmacukrot) használtam,
- víz,
- esetleg néhány csipet cukor, amivel a végén még megszórjuk a mandulaszemeket.


Elkészítés: 

1. Vizet forralunk, majd beledobjuk a mandulaszemeket. 5 percig állni hagyjuk a vízben. Így könnyen lejön a mandula héja.

2. Miután leszedtük a mandula héját, kiterítjük egy papírtörlőre és megszárítjuk.

3. Egy tapadásmentes serpenyőbe öntjük a mandulát, rászórjuk a fahéjjal összekevert cukrot (én 2 részletben szórtam rá). Közben kevés vizet spriccelünk rá, hogy jobban tapadjon a cukor. Kis-közepes lángon melegítjük, hogy ne égjen meg, de olvadjon fel a cukor.

4. Néhány percig kevergetjük, egyszer-kétszer vizet fújunk rá, majd, mikor a cukor elolvadt és jól rátapadt a mandulára, valamint, mikor a kívánt színt elértük, akkor megszórjuk egy-két csipet cukorral és sütőpapírra borítjuk a mandulaszemeket. Vigyázzunk, ne érjenek össze, különben összeragadnak.

5. Ha kihűlt, üvegbe vagy dobozba töltjük a mandulát.

Borsópörkölt

Sokan nem ismerik, pedig milyen egyszerű és gyors étel. Főleg nyár elején szeretem, mikor a kertből frissen leszedett, zsenge borsóból készül a pörkölt. Mára is ezt főztem, csak most fagyasztott borsóból.

Hozzávalók: 

- zöldborsó,
- zsiradék,
- vöröshagyma,
- fűszerpaprika,
- só,
- bors,
- 1-paradicsom, ha van,
- 1 TV paprika, ha van.

Elkészítés: 

1. A hagymát apróra vágjuk és zsiradékon üvegesre pároljuk.

2. Levesszük a tűzről és elkeverjük benne a fűszerpaprikát.

3. Mehet bele a borsó, só, bors, paprika, paradicsom. Fedő alatt puhára pároljuk, ha szükséges, tegyünk alá vizet.

4. Kölessel, bulgurral, nokedlivel tálaljuk.

Házi joghurt üvegben

Ugyanúgy készül, mint a korábban már leírt joghurt, annyi különbséggel, hogy nem edényben hagyjuk állni, hanem 1-2-3 dl-es befőttes üvegekbe töltjük a joghurttal beoltott tejet és száraz dunsztba tesszük 18-20 órára. A Szeretetrehangoltan blogon találtam ezt az ötletet is. Nagyon bevált, sűrű, krémes joghurtot kapunk, ami több napig eláll a hűtőben (tovább, mint az előző változat). Ezután bolti joghurtot már nem valószínű, hogy vásárolni fogok (legalábbis, ha tehetem, biztos elkerülöm). 


Dunszt.


Elkészültek a joghurtok.

Puha mézes puszedli

Bilonka mézes puszedli receptje alapján sütöttem ezt a süteményt. Fél adagot gyúrtam be, de ide a teljes adag hozzávalóit írom le. A cukrot elhagytam (így a méz mennyiségét emeltem 3-4 dkg-mal) és a liszt egy részét teljes kiőrlésű rozslisztre cseréltem.

Hozzávalók: 

- 3 tojás sárgája,
- 1 egész tojás,
- 3 teáskanál mézeskalács fűszerkeverék,
- 4 evőkanál tejföl,
- 25 dkg méz,
- 5 dkg zsír (vagy 8 dkg vaj),
- 60 dkg liszt (lehet rozs, teljes kiőrlésű is),
- 2 teáskanál szódabikarbóna.



Elkészítés: 

1. A mézet és a zsírt összeolvasztjuk egy edényben, lassú tűzön.

2. A tojásokat, a tejfölt és a fűszereket összekeverjük.

3. A lisztet alaposan elkeverjük a szódabikarbónával.

4. A liszthez öntjük a felmelegített mézes zsírt, elkeverjük, majd mehet bele a tojásos keverék is. Jól összedolgozzuk, majd fóliába csomagolva egy éjszakát hűtőben pihentetjük a tésztát.

5. Másnap vizes kézzel főtt tojássárga (kisebb dió) nagyságú gömböket formázunk a tésztából (esetleg meg is tölthetjük a gömböket dióval, szilvalekvárral stb.). Sütőpapírral bélelt tepsire helyezzük a puszedliket (egymástól távol, nehogy összesüljenek).

6. 180 fokos sütőben 8-10 perc alatt megsütjük. Ha kihűlt, bevonjuk cukormázzal vagy csokival, tehetünk rá diógerezdeket is vagy nem teszünk rá semmit, mert önmagában is finom (főleg, ha töltöttük is valamivel).


2013. december 4., szerda

Rögtön puha mézeskalács (kicsit rendhagyó díszítéssel)

Wiselady receptje alapján készültek ezek a mézeskalács figurák (kivéve a gömb alakúak, mert azok mézes puszedlik. Receptje itt található). Annyi módosítás történt a recepten, hogy cukor nem, viszont kicsit több méz került a süteménybe, és 10 dkg teljes kiőrlésű tönkölylisztet is tettem a tésztába.


Hozzávalók: 

- 5 dkg rétesliszt,
- 10 dkg teljes kiőrlésű rozsliszt (újabban már csak egyszerűen teljes kiőrlésű tönkölyt teszek helyette),
- 20 dkg liszt (nálam fehér tönkölyliszt),
- 17 dkg méz,
- 6 dkg zsír (vagy vaj),
- 1 teáskanál szódabikarbóna (nem púpos),
- 1 tojás,
- 1 tojássárgája,
- 1 kávéskanál őrölt fahéj,
- 2 púpos teáskanál mézeskalács fűszerkeverék,

Elkészítés: 

1. A liszteket, szódabikarbónát, fűszereket összekeverjük.

2. A zsírt a mézzel összeolvasztjuk, kicsit felmelegítjük.

3. Hozzáöntjük a liszthez a mézes-zsíros keveréket. Összekeverjük.

4. Egy egész tojást és egy tojásnak a sárgáját is hozzáadjuk. Alaposan elkeverjük vagy kézzel összegyúrjuk.

5. Öt-tíz percig állni hagyjuk a tésztát (betettem a spájzba).

6. Három részre osztjuk a tésztát és egyesével 2-3 mm vastagra kinyújtjuk (érdemes sütőpapíron nyújtani, így nem kell lisztezni). Különböző formákkal kiszúrjuk és a formákat sütőpapírral bélelt tepsire helyezzük (kissé távol egymástól, nehogy összesüljenek). Aki szeretné, magokat, mazsolát is nyomhat a tésztába.

7. 180 fokos sütőben, 7-8-9 percig sütjük a kalácsokat. Nem szabad megégnie, ne legyen színe a süteménynek. Amikor még puha, de nyomásra már nem horpad be a tészta, akkor kivesszük a sütőből és leszedjük a forró tepsiről a süteményeket. Ha kihűlt, dekorálhatjuk kedvünk szerint.









2013. december 2., hétfő

Joghurt házilag

Végre kipróbáltam a házi joghurt készítését. Nem is tudom, miért vártam vele ilyen sokáig, hisz nem nagy munka elkészíteni, viszont finomabb és olcsóbb, mint a boltban kapható natúr joghurtok. Mi kizárólag natúr joghurtot vásárolunk, de mostanában egyrészt kicsi a választék, másrészt silány a minőség. Van viszont egy joghurt, ami nekem nagyon ízlik, mert sűrű és krémes. Ebből a joghurtból vettem egy dobozzal és ezzel oltottam be az automatából vásárolt tejet. A joghurt készítését a Szeretetrehangoltan blogon és Hugh Fearnley-Whittingstall, River Cottage minden napra című könyvében olvastam.

Az eredmény: finom, krémes, sűrű joghurt lett. Jelenleg a "palackos" joghurt készítésén kísérletezem. Ha elkészült, frissítem a bejegyzést.

Hozzávalók: 

- fél liter tej,
- 3 evőkanál joghurt (jó minőségű).

Elkészítés: 

1. Először pasztőrizáljuk (vagy egyszerűen felforraljuk a tejet). Amennyiben nem nyers, hanem bolti tejet használunk, ezt a műveletet kihagyhatjuk. Másrészt, ha ehetünk-ihatunk pasztőrizálatlan tejterméket, akkor sem szükséges a tejet felforralni.

2. A tejet 46 fokosra melegítjük (vagy 46 fokosra hűtjük vissza). A fent említett blogon 40 fok szerepel, Hugh 46 fokot ajánl.

3. Ekkor három evőkanál joghurtot jól elkeverünk a tejben.

4. Az edényt lefedjük és szobahőmérsékleten hagyjuk állni 6-8 órát vagy egy éjszakát, amíg a megfelelő állagot el nem éri. (Én 17 órát hagytam végül.).

5. Fogyasztás előtt tegyünk félre belőle, egy jól záródó edénybe, három evőkanálnyi joghurtot (vagy többet, ha nagyobb mennyiséget készítünk legközelebb). Ezzel oltjuk be a következő adag tejet. Hűtőben tároljuk a kész joghurtot (és az oltáshoz félretett joghurtot is).

Karfiolos tészta sütve

Gyors, finom egytálétel. Gizinél találtam a receptet. Az eredeti leíráshoz képest még egyszerűsítettem az elkészítés módján, de ide leírom mindkét változatot.

Hozzávalók:

- egy nagyobb karfiol,
- spagetti vagy makaróni tészta,
- 3-5 dkg vaj,
- 1 púpos evőkanál liszt,
- 2-2,5 dl tej,
- 15-25 dkg sajt,
- só,
- bors,
- szerecsendió,
- mustármag mozsárban összetörve (elhagytam),
- ételízesítő (elhagytam).

Amennyiben nem szeretnénk mártást készíteni, abban az esetben a vajat, lisztet és a tejet elhagyjuk és helyette

- jó sok tejfölt használunk (én kb. 600 g tejfölt öntöttem a nagy, 5 személyes adagunkhoz), valamint
- 1-2 tojást.

Elkészítés:

1. A tésztát és a rózsáíra szedett, megmosott karfiolt sós, forró vízbe tesszük és együtt megfőzzük. Mire a tészta megfő, a karfiol is jó lesz. Ha kész, alaposan lecsepegtetjük.

2. Egy nagy tepsit kivajazunk.

3. Ha sajtmártást készítünk, akkor a vajat megolvasztjuk, rászórjuk a lisztet és az őrölt mustármagot, majd egy kis pirítás után, állandó keverés mellett hozzáöntjük a tejet. Folyamatosan keverjük a mártást, hogy csomómentes legyen. Fűszerezzük.

4. A végén hozzáreszelünk 10-15 dkg sajtot és főzzük még pár percig.

5. Amennyiben nem szeretnénk a fenti mártást elkészíteni, úgy a tejfölhöz egy-két egész tojást keverünk, majd fűszerezzük és a reszelt sajtot is hozzákeverjük.

6. A sajtmártást vagy a tejfölös-sajtot mártást a karfiolos tésztához keverjük, majd a kivajazott tepsibe öntjük.

7. Tetejét megszórjuk reszelt sajttal. 180 fokon pirosra sütjük.