2016. június 8., szerda

Sós morzsasütemény (borsós-hagymás-kecskesajtos)

A morzsasüti nem csak édesen, hanem sósan is remek találmány. Gyorsan elkészül és bármilyen maradékot el tudunk vele tüntetni.


Hozzávalók a tésztához:
- 10 dkg liszt,
- 10 dkg fagyos vaj,
- kevés só,
- 4 dkg kisebb szemű natúr zabpehely,
- 3-4 dkg reszelt sajt.

Hozzávalók a töltelékhez:
- bármi, amit szeretnénk, a lényeg, hogy nagyjából egyforma darabokra és apróra vágjuk a hozzávalókat.
Nálam most került bele frissen fejtett borsó, kevés paprikás szalámi apróra vágva, 1 fej vöröshagyma a kertből, aprítva, só, bors, maradék kecskekrémsajt és egy kis tejföl, hogy lazítsam.

Elkészítés:

1. A tészta hozzávalóit nagyon gyors mozdulatokkal összemorzsoljuk. Nézzen ki úgy, mint a zsemlemorzsa. Nem kell nagyon szétaprózni, jó, ha maradnak benne kisebb-nagyobb darabok, gombócok. Amíg előkészítjük a tölteléket, tegyük a hűtőbe.

2. A forma, amiben sütjük a süteményt, lehet kicsi, pohár méretű, mint az enyém, de süthetjük nagy piteformában is. Én jobban szeretem ezeket az egyszemélyes kis formákat, mert egyszerűbb tálalni és gusztusosabban lehet kínálni a vendégeknek.

3. A forma aljára halmozzuk a tölteléket, erre szórjuk a tésztát. Mindenhol fedje be. Előmelegített, 180 fokos sütőben megsütjük. A teteje legyen kissé barna. Fogyasszuk langyosan.


Nincsenek megjegyzések:

Megjegyzés küldése