2016. július 15., péntek

Rizs bazsalikomos paradicsommártásban, zöldbabbal, cukkinivel

A zöldfűszeres oldalashoz ettük ezt a remek köretet, melynek receptje a Vidék íze 2016 júliusi számában olvasható.





Hozzávalók:
- (barna)rizs, de volt már, hogy bulgur készítettem,
- 2-3 dl házi, jó sűrű paradicsomlé,
- zöldbab, darabolva,
- 1 nagyobb cukkini, kis kockára vágva,
- 2 gerezd fokhagyma, apróra vágva,
- 1 kis csokor bazsalikom, apróra vágva,
- 2 evőkanál zsiradék,
- só.

Elkészítés:

1. A rizst a szokásos módon megfőzzük.

2. A zsiradékon megfuttatjuk az apróra vágott fokhagymát, majd átforgatjuk rajta az aprított bazsalikomlevelet. Ráöntjük a paradicsomlevet (vagy sűrítményt, melyet kevés vízzel hígítunk), végül hozzáadjuk a zöldségeket és sózzuk. Mikor majdnem kész, hozzákeverjük a megfőzött rizst és együtt készre főzzük. Így szól az eredeti recept, de volt, hogy másképp készítettem, így:

3. A zsiradékon megfuttatjuk az apróra vágott fokhagymát, majd hozzáadjuk a darabolt zöldbabot. Nagyon pici vizet öntünk alá és majdnem készre pároljuk. Ezután tesszük bele a cukkinit, sót és egy kis borsot is szoktam. Felöntjük a paradicsomlével és készre főzzük. A friss bazsalikomlevelet, aprítva, csak a végén tesszük bele ennél a változatnál és ekkor kerül bele az előfőzött rizs vagy bulgur.

Nincsenek megjegyzések:

Megjegyzés küldése