2016. július 27., szerda

Vegán töltött paprika

Ebben az ételben nincs tojás, liszt (glutén), tejtermék és hús sem. Először készítettem húsmentes töltött paprikát, de azt hiszem nem utoljára. A sikert bizonyítja, hogy a gyerekek mind meg is ették és Panni még repetát is kért. Igazából a fő szempont az volt, hogy húst ne tartalmazzon az étel, mert nem szeretnék minden napra húsos ebédet főzni. Nekünk nem esik jól a hét minden napján húst fogyasztani. Tojást azért nem tartalmaz az étel, mert Panni tojásérzékeny, így jelenleg nagy kísérletezés folyik a konyhámban, hogy minél többféle ételt elő tudjak állítani, amit korábban szerettünk. Ha valaki ehet tojást, akkor ne hagyja ki a töltelékből, mert úgy fog csak rendesen összeállni. Nekem például kifolyt a töltelék nagy része azokból a paprikákból, melyekre nagyobb lyukat vágtam. Mondjuk, nem gond, mert a gyerekek úgyis csak a paradicsomszószt és a tölteléket eszik meg, a paprikát nekem adják. Frissítés: quinoa helyett kölessel készítve nem folyt ki a töltelék tojás nélkül sem.





Hozzávalók:
- 7-8 darab paprika, teteje és magháza kivágva,
- 2-3 üveg 7-8 dl-es házi paradicsomlé (jó sűrű az enyém),
- 2 közepes padlizsán, apró kockákra vágva,
- 2-3 közepes répa, finomra reszelve,
- 15 dkg quinoa (de lehet rizs, köles, bulgur vagy amit szeretünk, az évek alatt átszoktam a kölesre, szinte mindenbe azt teszek),
- 1 fej vöröshagyma, apróra vágva,
- 2 marék dió, nagyon apróra vágva, elhagyható (esetleg darálva, ha valaki nem szereti darabosan), helyette két marék párolt (vörös)lencse is lehet tenni bele,
- só,
- bors,
- kömény,
- őrölt fűszerpaprika,
- zsiradék a hagyma és a zöldségek párolásához, valamint a rántáshoz,
- 2 evőkanál liszt (nálam most barna rizsliszt),
- 1 kisebb zellerszár (elhagyható),
- cukor, aki édesebben szereti a paradicsomszószt,
- 1 tojás, aki eheti (én nem tettem bele).

Elkészítés:

1. A zsiradékon megpároljuk a vöröshagymát, majd hozzáadjuk a reszelt répát. Sózzuk, borsozzuk, köménnyel ízesítjük. Mikor a répa félig kész, akkor keverjük hozzá a pici kockára vágott padlizsánt. Amikor minden megpuhult, levesszük a tűzről és hozzákeverjük a fűszerpaprikát.

2. A quinoát (vagy kölest...) megfőzzük, majd összekeverjük a főtt zöldségekkel és a dióval. Aki ehet tojást, az keverje hozzá azt is.

3. Egy nagy edénybe öntjük a paradicsomlevet és melegíteni kezdjük. Én tettem bele egy kevés zellerszárat, de azt ki is vettem belőle, mikor felforrt a paradicsom, mert nem akartam túl intenzív zellerízt. Addig elkészítjük a paprikát.

4. Igyekezzünk a paprikának csak a legtetejét kivágni, minél kisebb lyuk legyen rajta, különben kifolyik a töltelék (főleg, ha még tojást sem használunk). Szedjük ki a magházat is. Töltsük meg a paprikákat a töltelékkel.

5. Mikor forr a paradicsomlé, akkor beletesszük a megtöltött paprikákat. Szerencsés esetben, ha elég nagy az edény, egy sorban el is férnek a paprikák, nem kerülnek egymásra. Lassú tűzön készre főzzük (hamar megfő, ne főzzük túl). Ekkor óvatosan kiszedjük a paprikát egy tányérra.

6. A rántáshoz a zsiradékot megolvasztjuk, hozzákeverjük a lisztet. Csomómentes legyen. Ekkor kevés hideg vízzel hígítjuk és hozzámerünk egy-két evőkanálnyit a forró paradicsomléből. Jól elkeverjük és az egészet folyamatos keverés mellett visszaöntjük a paradicsomléhez. Ízesítjük cukorral, ha szükséges. Visszatesszük a paprikákat és együtt főzzük még 5 percig. Ha marad töltelék, kínáljuk mellé.

Tipp: van, aki padlizsán helyett lencsét főz a töltelékbe, van, aki gombával készíti.

Nincsenek megjegyzések:

Megjegyzés küldése