2016. augusztus 24., szerda

Hajdinás-mákos szilvamálé és nyár végi sós pite szilvával. VKF! 80. forduló.

Négy éve már annyi szilvám sem termett a kertben, hogy legalább egy üveggel eltegyek belőle, mert sajnos a mi két szépen termő besztercei szilvafánk is elkapta az ún. mozaikvírust. A fákat ki kellett vágni, ősszel újakat telepítünk majd. A négy éve befőzött szilvalekvárom utolsó darabja idén elfogyott, így most már tényleg kénytelen voltam szilvát szerezni valahonnan. Kaptam is 30 kg-ot egyik este, így éjszaka hozzáláttam a munkának. Ennek egy nagy részéből lekvárt főztem (szokás szerint sütőben), egy kisebb részét a sörkollektoros aszalóba tettem, eszegettünk is belőle bőven és készült két szilvás étel is. Ezekkel indulok a VKF! 80. játékán, melynek Zsuzsi (Táncoló fakanál) a házigazdája és a szilva a témája.

A hajdinás-mákos szilvamálé receptjének ötlete a Gasztroangyal oldalról származik, de ezt egy kicsit átalakítottam, mert mindenképp szerettem volna mákot is enni a szilvához. Nekem nem volt itthon elég aludttejem, így egy részét joghurttal pótoltam. Külön előnye a süteménynek, hogy tojás-, és gluténmentes is.




Hozzávalók egy kisebb tepsihez:
- 30 dkg hajdinaliszt,
- 20 dkg aludttej vagy kefír,
- 6 dkg tejföl,
- 18 dkg joghurt,
- 2 evőkanál kókuszcukor (ha valaki édesebben szereti a süteményeket, tegyen többet),
- 1 kiskanál szódabikarbóna,
- egy nagy tál szilva, magozva, darabolva,
- fahéj ízlés szerint,
- 5 dkg darált mák,
- kevés zsír a tepsi kikenéséhez,
- 4-5 evőkanál tejföl és,
- 2 evőkanál tej a tetejére.

Elkészítés:

1. Összekeverjük a hajdinalisztet egy evőkanál cukorral és a szódabikarbónával, majd az egészet kikeverjük a tejföllel, aludttejjel és joghurttal. Egy önthető, de jó sűrű tésztát kapunk (ha annyira sűrű, hogy nem lehet önteni, tegyünk hozzá több tejterméket, ha nagyon híg, akkor lisztet). Ne kevergessük sokáig, éppen csak álljon össze a tészta.

2. Egy kisebb tepsit kizsírozunk. Csak az alját, az oldalát ne. Beleöntjük a tésztát. Fakanállal eligazítjuk.

3. A darabolt szilvát összekeverjük fahéjjal, darált mákkal és egy evőkanál cukorral, majd kirakjuk vele a sütemény tetejét.

4. A tejfölt kikeverjük a tejjel és megpöttyözzük vele a sütemény tetejét.

5. 200 fokra előmelegített sütőben kb. 20-30 percig sütjük. Ne süssük túl, mert akkor kiszárad. Igazán langyosan, frissen jó úgy, mint a kukoricamálé is.

Frissítés: Közben elkészítettem úgy is, hogy a hajdinalisztből 5 dkg-ot darált mákkal és 10 dkg-ot cirokliszttel helyettesítettem, a tetejére pedig szilvalekvárt pöttyöztem friss gyümölcs helyett. Így is finom, sőt, nekem talán még jobban is ízlett.

Ez a nyár végi sós pite úgy készült, hogy nem tudtam, mit főzzek másnap ebédre. Kimentem hát a kertbe, szedtem ezt-azt és végül úgy döntöttem, belesütöm az egészet egy pitébe. Igazi nyár végi-őszi pite lett padlizsánnal, paradicsommal, céklával és szilvával. A feta sajt nagyon illik hozzá sós ízével, a dió pedig adott hozzá egy kis ropogósságot.





Hozzávalók a tésztához:
- 20 dkg teljes kiőrlésű tönkölyliszt,
- 10 dkg vaj,
- kevés só,
- annyi tejföl, hogy rugalmas, nyújtható tésztát kapjunk.

Hozzávalók a feltéthez:
- 2 közepes cékla, hámozva, vastagra karikázva
- 4-5 nagy paradicsom, hámozva, kockázva,
- 2 közepes padlizsán, hámozva, kockázva,
- 1 nagy fej vöröshagyma, aprítva,
- 2 evőkanál zsiradék,
- só,
- bors,
- kb. 8 dkg feta sajt,
- kb. 10-15 szem szilva, magozva, felezve vagy negyedelve,
- 1-2 marék dió, durvára vágva.

Elkészítés:

1. A lisztet elkeverjük a sóval majd elmorzsoljuk a vajjal. Hozzáadunk annyi tejfölt, mellyel rugalmas, jól nyújtható tésztát kapunk. Ne gyúrjuk sokáig, éppen álljon össze. Csomagoljuk be zacskóba vagy fóliába és tegyük a hűtőbe legalább 30 percre.

2. A hámozott, darabolt céklát egy hőálló kerámiaedénybe tesszük, pici vizet öntünk alá, lefedjük és 180 fokos sütőben puhára sütjük. Tepsiben is süthetjük, alufóliával lefedve, de nekem a kerámiatálban való sütés jobban bevált. Gyorsabban megsül és nem kell alá sok víz. Ha kész, kihűtjük és apró kockákra vágjuk.

3. A vöröshagymát zsiradékon megpároljuk, majd hozzáadjuk a kis kockára vágott padlizsánt. Gyakran kevergetve sütjük. Közben sózzuk, borsozzuk. Mikor majdnem kész, belekeverjük a paradicsomot is és együtt sütjük, míg a paradicsom leve kicsit elpárolog, besűrűsödik a szósz.

4. A tésztát kinyújtjuk, piteformába simítjuk, villával megszurkáljuk és 180 fokra előmelegített sütőben elősütjük. Addig kell sütni, míg a tészta teteje kissé megkeményedik, megszárad, de színe ne legyen (kb. 5-10 perc).

5. Kivesszük a sütőből és elrendezzük rajta az apróra vágott céklát. Erre öntjük a padlizsános-paradicsomos szószt. A tetejét kirakjuk szilvával, rámorzsoljuk a feta sajtot és megszórjuk durvára vágott dióval. Visszatoljuk a sütőbe és készre sütjük.

Ez pedig az én jutalmam volt a sok munkáért cserébe. Vajas kenyér házi kovászos kenyérrel és (tepsiben sült) frissen készült szilvalekvárral:



Nincsenek megjegyzések:

Megjegyzés küldése