2017. január 18., szerda

Pulled pork szendvics (lassan sült húsos szendvics)

Már régóta szemeztem ezzel a lassan sült húsos szendviccsel. Tegnap jött el az alkalom, hogy el is készítsem. Sertéslapockából szokták készíteni, de nekem nem volt otthon más, csak (mangalica)comb, így én most abból sütöttem. Így is jó lett. Az interneten kikerestem vagy 8 receptet és azokból állítottam össze a saját változatomat. A zsemle tésztáját este gyúrtam be (kovásszal) és lassú kelesztéssel a hideg spájzban reggelig kelt a tészta. Míg készülődtünk, kisült a zsemle is és utána még a kenyerünk is (tulajdonkép a kenyér tésztájából vettem el egy keveset, hogy süssek belőle néhány zsemlét). Fényképzeni nem nagyon tudtam, mert még sötét volt, mikor indultunk dolgozni.


Hozzávalók: 
- 1-1,5-2 kg sertéslapocka (nálam most mangalicacomb),
- 1 evőkanál méz/barnacukor,
- balzsamecet,
- só,
- bors,
- 1 evőkanál őrölt pirospaprika,
- 1 kiskanál fahéj,
- 1 kiskanál kömény,
- 2 evőkanál zsír,
- 4-5 gerezd fokhagyma, 2-3 darabba vágva,
- 2 nagy fej vöröshagyma, aprítva
- fél liter alaplé vagy frissen facsart almalé (esetleg alma cider), de van, aki barnasörben süti (én almalével öntöttem fel, amit frissen facsartam savanykás almából),
- lehet tenni bele chiliport is, Worchester szószt vagy szójaszószt, ki mit szeret, én ezeket nem tettem bele

Elkészítés: 

1. A pirospaprikát, a sót, a borsot, a köményt, fahéjat összekeverjük, majd ezzel bedörzsöljük a húst.

2. Egy sütőben is használható edényben zsírt melegítünk (én egy nagy, nehéz vaslábast használtam). Ebbe tesszük a befűszerezett húst és kicsit megsütjük mindkét oldalát. Én nem pirítottam meg, nem akartam, hogy a paprika megégjen.

3. A végén hozzáadjuk a vöröshagymát, a fokhagymát is, majd pár perc múlva mehet bele az összes többi hozzávaló (cukor vagy méz, balzsamecet végül a felöntőlé/almalé).

4. Lefedjük az edényt és betesszük a kb. 150 fokra előmelegített sütőbe. Az a jó, ha alacsony hőfokon sül a hús, mert akkor lesz omlós és nem szárad ki. Nálam ez most úgy alakult, hogy 150 fokon kezdtem a sütést, de kb. 40 perc múlva levettem 130-ra, majd 110-120 fokra. Időnként megfordítottam a húst, hogy mindenhol érje a szósz. Sütőtől, hús méretétől, hús fajtájától és korától függően 3-5 óra alatt készül el. Akkor jó, ha már omlós a hús. Ha van idő vagy a sütőben merjük hagyni éjszakára a húst, akkor készíthetjük úgy is, hogy 120 fokon sütjük 8-10 órán át. Nekünk, mivel másnap dolgozni kellett menni, a kicsit magasabb (ahogy az előbb írtam) hőfokon való sütés volt kézenfekvő (a receptek egyébként 110-150 fok között javasolják a sütési hőmérsékletet).

5. Amikor langyosra hűlt a hús, szedjük szét szálasra.

6. A szószt én botmixerrel krémesre mixeltem és mivel én jó sok szószt készítettem, ezért egy evőkanál liszttel be is habartam, hogy sűrűbb legyen.

7. Tálalhatjuk hamburgerzsemlében, teljes kiőrlésű zsemlében, rusztikus bagettben, kinek mi van éppen. Kínálhatunk mellé friss zöldségeket például reszelt káposzta-répa salátát. Nekünk nem volt otthon friss káposzta, így én bontottam hozzá egy üveg nyáron eltett kovászos uborkát és kovászos töltött almapaprikát. A szósszal meglocsoljuk a húst vagy mellé kínáljuk. Kínálhatunk mellé mustárt, sült krumplit, sült zöldségeket is.

Nincsenek megjegyzések:

Megjegyzés küldése