2017. december 12., kedd

Fekete sör mousse meggyel (tojásmentes)

Ez egy nagyon érdekes desszert és csak azoknak ajánlom, akik egyrészt amúgy is kedvelik a söröket, azon belül is a barna söröket, másrészt azoknak, akik kedvelik az enyhén kesernyés ízeket. A receptet a Vidék íze 2017 decemberi számában találtam. Egy kicsit módosítottam rajta, azaz kevesebb lett az édesítés és tettem bele egy kis étcsokit is, mert úgy éreztem, jól illene bele. Biztos, hogy máskor is elkészítem, mert nekünk, barna sör rajongóknak ízlett. A meggy mindenképp kell hozzá, csak így lesz kerek a desszertünk. Nekem nem volt mandulakivonatom, de szerintem nem is hiányzott bele.

Elsőre kissé kételkedtem, hogyan fog összeállni ez a krém, mert a mousse (kiejtve: mussz) általában tojást is tartalmazó krém, ami esetleg dúsítva van tejszínnel, vajjal, de láttam már mascarponésat is. Ebben viszont nincs tojás, csak a tejszín és a sör.



Hozzávalók: 
- 4 dl fekete sör (eredetileg 5 dl),
- 2,5 dl tejszín (eredetileg 3 dl),
- 10 dkg méz (nálam csak 2,5 dkg méz és 2,5 dkg cukor),
- 1-2 dkg étcsoki (70 %-os), ez elmaradhat, az eredeti recept nem írta, de én úgy éreztem, ez is kell bele,
- 20 dkg friss, magozott amaréna meggy (nálam a nyáron, saját levében eltett cukormentes meggybefőtt),
- vanília (1 rúd vagy őrölt),
- pár csepp mandulakivonat (nálam ez nem került bele, helyette egy kupak rumot tettem),
- cukor a meggyhez (10 dkg-ot ír az eredeti recept, nálam ennél kevesebb).


Elkészítés: 

1. A meggyet 1-2 nappal korábban kell elkészíteni. Összekeverjük a vanília kikapart belsejével, a mandulaaromával (én egy kevés rummal), kristálycukorral. 2-3 óránként megkeverjük, míg a cukor el nem olvad, utána néhány napra betesszük a hűtőbe (lefedve). A végén egy szirupos meggyet kapunk. (Nálam egy napot várt csak.)

2. A fekete sört a mézzel (cukorral) lassú tűzön beforraljuk. Krémes állagú legyen a végeredmény. Ez eltartott egy ideig, már kezdtem feladni. Mikor már krémes állagú, akkor levesszük a tűzről. Kicsit hagyjuk hűlni és aki szeretne csokit tenni bele, az most beleolvaszthatja azt is. Ne hagyjuk teljesen kihűlni a sörkrémet, különben nem tudjuk majd a tejszínhez önteni. A recept nem írta, mennyire kell kihűlnie a krémnek, így én addig vártam, míg még önthető volt, ujjamat beletéve nem éreztem forrónak, inkább csak langyosnak.

3. A tejszínt elkezdjük felverni. Mielőtt teljesen megkeményedne, több részletben hozzáadjuk a sörkrémet, közben verjük tovább a tejszínt. Könnyű habnak kell lennie. (Vigyázzunk azért, hogy ne verjük túl, mert akkor meg kicsapódik a vaj.)

4. Én rögtön poharakba töltöttem, de az eredeti recept azt írja, tálalásnál evőkanállal vagy fagyiskanállal kis gombócokat készítünk a krémből. A meggyel fogyasztjuk. Személyes megjegyzésem még, hogy ez egy igen tömény desszert, ne adjuk nagy adagokban. Olyan ez, mint a kávé, kicsi tálkákban kínáljuk. A képen látható nagyobb pohár már túl nagynak bizonyult, ennél jóval kisebben érdemes kínálni.

Nincsenek megjegyzések:

Megjegyzés küldése