2017. december 18., hétfő

Marcipános-kandírozott narancshéjas szaloncukor

Az aszalt gyümölcsös szaloncukor mellé készítettem egy kisebb adag marcipános szaloncukrot is, amit kandírozott narancshéjjal ízesítettem. (Tavaly készítettem egy nagyobb adag kandírozott narancshéjat, abból maradt még egy kevés.)








Hozzávalók:
- natúr, színezetlen marcipán (házi vagy jó minőségű bolti),
- kandírozott narancshéj,
- étcsoki a bevonáshoz (nálam 70 %-os).

Elkészítés: 

1. A kandírozott narancshéjat mozsárban összetörjük (szinte porszerűvé).

2. Az összetört narancshéjat összegyúrjuk a marcipánnal, majd megformázzuk a szaloncukrokat. Én a szokásos szaloncukornál egy kicsit kisebbre szoktam, mert így gazdaságosabb és nem eszünk annyi édességet egyszerre.

3. Gőz fölött megolvasztjuk az étcsokit és ebbe mártogatjuk a szaloncukrot. Én úgy kiviteleztem a mártogatást, hogy beledobtam az olvasztott csokiba egy szaloncukrot, villával kiemeltem, egy másik villára áttettem, közben hagytam, hogy a felesleges csoki visszafolydogáljon az edénybe. Néhányszor áttettem egyik villáról a másikra, majd, mikor szépen lecsöpögött a csoki nagy része, akkor óvatosan egy sütőpapírral borított tálcára tettem. Így mentem végig az összes szaloncukorral. Nekem 35 darab, normál szaloncukornál kisebb szaloncukrom lett kb. 120 g marcipánból, és ehhez kb. fél tábla, azaz 50 g étcsoki kellett. Az étcsoki másik feléből aszalt gyümölcsös szaloncukor készült. 

4. Száraz, hűvös helyen megszárítjuk a szaloncukrokat, végül csomagoljuk. Én általában sütőpapírba csomagolom, majd arra teszek alufólia vagy csomagolópapír borítást. 

Nincsenek megjegyzések:

Megjegyzés küldése