2016. április 27., szerda

Diófagyi tojás nélkül (fagyigéppel)

A receptet Urban-eve oldalán találtam. Karácsonyra kaptam egy fagyigépet, amit ezzel a fagyival avattam fel. A gép szuper. Nem kell semmit előre mélyhűtőbe tennem. egyszerűen elkészítem a fagyialapot, beleöntöm a gépbe és 40-50 perc múlva kész a finom, adalékoktól mentes házi fagyi. Eddig is készítettem itthon fagylaltot, mert a boltit nem eszem meg, de azt hagyományos módszerrel, magam kevergettem 30-60 percenként. Közben kiderült, hogy Panni nem ehet tojást, így most azt kell kikísérleteznem, hogyan tudok tojás nélkül finom, krémes házi fagyikat készíteni. Az első kísérlet jól sikerült. Már találtam ötletet arra is, hogyan helyettesítsem a tojással készült fagyitölcsért. A legújabb (májusi) Vidék Íze nevű magazinban ugyanis éppen azt mutatják be, hogy kürtős kalács tésztájából formázott tölcsérbe is tehetjük a gombócokat. Ha kipróbáltam, majd leírom a tapasztalatokat.

Hozzávalók: 

- 2,5 dl tej,
- 2,5 dl tejszín,
- darált dió (ízlés szerint, minél több, annál finomabb),
- cukor ízlés szerint (kicsit legyen édesebb, mint kellemes számunkra, mert hidegen mindig kevésbé érezzük az édes ízeket),
- vanília (elhagyható),
- 1 evőkanál étkezési keményítő,
- 6 dkg krémsajt (elhagyható).

Elkészítés: 

1. A tejszínt és a tejet összekeverjük. majd egy keveset elveszünk belőle, amit egy kis tálban összekeverünk a keményítővel. A többi tejet feltesszük a tűzre. Hozzáadjuk a cukrot és a vaníliát. Forrás után keveset átmerünk belőle a keményítős tejbe, jól kikeverjük, majd az egészet a felforralt tejhez keverjük. Kicsit sűrűsödni fog a folyadék.

2. Beleszórjuk a darált diót is. Kóstoljuk meg, ha szükséges, édesítsük még. Egyet forralunk rajta, majd elzárjuk a tüzet. Kihűtjük a fagyialapot.

3. Fagyigép nélkül így készítsük, fagyigéppel pedig a gép használati leírása szerint.

Ez pedig az én gépem:





2016. április 26., kedd

Retek "tzatziki"

Ha sok a retek és nem győzzük enni, ezzel a készítési móddal biztosan sok elfogy.

Hozzávalók: 
- retek,
- joghurt (jobb, ha sűrű görög joghurt, de lehet készíteni joghurt és tejföl keverékével is),
- 1-2 gerezd fokhagyma,
- só,
- bors,
- 1-2 kiskanál mustár,
- tetejére metélőhagyma.

Elkészítés: 

A retket apró lyukú reszelőn lereszeljük. Mire végzünk, már levet is ereszt. Enyhén kinyomjuk a levét, majd a többi hozzávalóból kikevert mártással összekeverjük. Megszórhatjuk még apróra vágott metélőhagymával is.

Sóskás-túrós palacsinta (tojásmentes)

Ismét egy recept, ami segíthet abban, hogyan bújtassuk el a gyerekek szeme elől a zöldséget, ha máshogy nem hajlandóak megenni azt. A túrót sem eszik meg, így azt is belecsempésztem. Lekvárosan (házi meggy-cseresznye) vagy kókuszcukorral megszórva ettük. Vastag, mini palacsinták lettek, de jól tekerhetőek. 


Hozzávalók: 
- 25 dkg túró,
- 25 dkg liszt (nálam egy része teljes kiőrlésű tönköly, többi fehér tönköly),
- 2 evőkanál olvasztott zsír,
- 4-4,5 dl tej,
- kb. 100 g házi joghurt,
- 1 dkg élesztő,
- sóska, pucolva, azaz szárai kitépve, levelek apróra vágva (nem mértem le, egy jó nagy tálnyi),
- egy kiskanál cukor,
- egy evőkanál őrölt lenmag,
- egy-két evőkanál olvasztott zsír a sütéshez.

Elkészítés: 

1. A sóska kivételével minden hozzávalót csomómentesre kikeverünk. A végén adjuk hozzá a darabolt sóskát. 1-1,5 órát letakarva kelesztjük. Mikor kis buborékok jelennek meg a tésztában, akkor már süthetjük. Annyi tejet adjunk hozzá, amennyitől se híg, se túl sűrű nem lesz a tészta. Amerikai palacsinta sűrűségű legyen.

2. Felmelegített palacsintasütőt kikenünk egy kevés zsírral, majd 2 kisebb palacsintát sütünk ki egyszerre. Ne süssük túl nagy lángon. Ha az egyik oldal megsült, akkor megfordítjuk. Én közepesen vastag palacsintákat sütöttem, mert a gyerekek csak feltekerve eszik meg (ha túl vastag, nem tudtam volna tekerni). Mi most édes töltelékkel ettük, de sósan is el tudnám képzelni (valamilyen feta sajtos, sonkás töltelékkel).

2016. április 20., szerda

Lecsós, paprikás szószban párolt bivaly

A Gasztroangyal egyik adásában láttam ezt a receptet. Éppen kapóra jött, mert Panni születésnapjára szerettem volna valami finomat főzni. Még volt egy adag bivalyhús a mélyhűtőben, úgyhogy már vettem is ki, hogy előkészítsem. Finom, szaftos étel. 


Hozzávalók: 
- bivalyhús (nálam comb),
- 1 üveg házi lecsó vagy friss paprika és paradicsom,
- Piros Arany,
- só,
- bors,
- natúr vegeta,
- őrölt fűszerpaprika (sok!),
- 2 nagy vöröshagyma,
- zsír a hagyma párolásához.

Elkészítés: 

1. A húst felszeleteljük, majd sózzuk, borsozzuk. Mindegyik hússzeletre teszünk egy kevés vegetát és minden szelet mindkét oldalára 1-1 kiskanál fűszerpaprikát szórunk. Ne sajnáljuk. Egymásra tesszük a szeleteket és az edényt lefedjük. Nálam így állt egy éjszakát.

2. A zsíron megpároljuk a hagymát, majd hozzáadjuk a lecsót, Piros Aranyat, sózzuk, borsozzuk. Kicsit főzzük, végül, mikor kész, botmixerrel pürésítjük.

3. Mehet bele a hús. Lefedve, lassú tűzön készre főzzük-pároljuk. Néha pótoljuk a levét, ha szükséges. Tésztával tálaljuk.


2016. április 18., hétfő

Spenótos csiga (tojásmentes)

Gondoltam, hogy szeretni fogom, de hogy ennyire! A felnőtteknek nagyon tetszett, sajnos a gyerekek annyira nem rajongtak érte, pedig tényleg nagyon finom, puha és ízletes. Az ötletet Napmátkánál találtam, de az itthon lévő alapanyagok szerint át is variáltam. 





Hozzávalók a tésztához: 
A tésztát a káposztás csigáknál leírtak szerint készítettem.

Hozzávalók a töltelékhez: 
- 25 dkg friss spenót (ennyit ír az eredeti recept, de én nem mértem le, mennyit tettem bele. Szedtem egy jó nagy edénnyel a kertben),
- 5 dkg vaj,
- kb. 15 dkg natúr házi krémsajt,
- 5 dkg reszelt sajt,
- 3 gerezd fokhagyma,
- só, ízlés szerint.

Tetejére: 
- 3-4 evőkanál tej,
- szezámmag.

Elkészítés: 

1. A spenótot lobogó, forró vízbe tettem és pár percig főztem. Nem kell sokáig, tényleg csak 1-2 percig. Kiszedtem a vízből és lecsepegtettem, kihűtöttem (nálam most egész éjszaka csepegett). Másnap késsel apróra vágtam.

2. A töltelék hozzávalóit összekevertem.

3. A tésztát ketté vettem. Az egyik felét kinyújtottam téglalap alakúra (viszonylag vékonyra, kb. 2-3 mm vastagra), majd megkentem a töltelék felével. Feltekertem, mint a bejglit és ujjnyi vastag szeletekre vágtam. Sütőpapírral bélelt tepsire sorakoztattam a csigákat. A másik tésztával ugyanígy jártam el.

4. Annyi ideig keltek, míg felmelegedett a sütő. Sütés előtt megkentem a csigákat tejjel, megszórtam szezámmaggal. 200 fokra előmelegített sütőben készre sütöttem.


Túró rudi torta (tojásmentes)

Gyors, finom torta. Panni születésnapjára készült. Most csak egy kisebb adagot sütöttem, mert volt mellé egy lúdláb torta is. Az ötletet Csak a Puffinnál találtam. A tésztát készíthetjük más recept szerint is. Nekem szempont volt, hogy tojásmentes legyen a torta. 


Hozzávalók (16-18 cm forma):

A tésztához: 
- 2,5 dl natúr almalé,
- 5-8 dkg xukor,
- fél citrom leve és héja,
- vanília vagy vaníliás cukor,
- 20 dkg liszt,
- 1 csomag vaníliás pudingpor (vagy étkezési keményítő),
- 2 dkg kakaópor,
- 1 zacskó sütőpor (nálam csak egy kiskanál),
- 1 kiskanál sütőpor,
- 6 evőkanál olaj,
- 1 evőkanál rum.

A krémhez: 
- 2,5 dl tejszín,
- 15 dkg sűrű, natúr krémsajt,
- cukor ízlés szerint,
- 30 dkg túró,
- 1 citrom reszelt héja,
- fél citrom leve,
- 5-10 dkg magas kakaótartalmú étcsokoládé, apróra vágva (én keveset tettem bele, mert a tetejét is bevontam étcsokival),
- 1 evőkanál zselatint is írnak a receptek, de olyan masszív volt a krém, hogy én nem kevertem bele és nagyon jól is tettem, mert remek lett az állaga.

A tetejére:
- 5 dkg étcsoki (vagy el is hagyhatjuk vagy nem vonjuk be teljesen, csak rálocsolunk egy kevés csokit),
- 2 kiskanál vaj.

Elkészítés: 

1. A tészta hozzávalóiból a száraz és a nedves hozzávalókat külön-külön edényben összekeverjük, majd a kettőt vegyítjük. Sokáig ne kevergessük, éppen csak álljon össze. Sütőpapírral bélelt tortaformába öntjük és 200 fokra előmelegített sütőben 5 percig sütjük, majd 5 perc után mérsékeljük a hőt 180 fokra. Készíthetjük az alapot más recepttel is, nekem Panni allergiája miatt kellett elhagynom a tojást. Tűpróbával ellenőrizzük fél óra múlva, megsült-e a tészta. Ha kész, rácson kihűtjük.

2. A krémhez a túrót összekeverjük, a tejszín kivételével, az összes hozzávalóval. A tejszínt habbá verjük, majd a túróval összeforgatjuk.

3. A kihűlt tésztát visszahelyezzük a formába. A forma oldalát is visszakapcsoljuk. Beleöntjük a tölteléket. A tetejét szépen elsimítjuk.

4. Gőz fölött megolvasztjuk a csokit. Ha megolvadt, két kiskanál vajat keverünk el benne, majd ráöntjük a tortára. Nálam a cél a rusztikus tető volt, ezért nem is nagyon simítottam el a mázat. Szeleteléskor a kést forrósítsuk fel, mert a csoki kemény, roppanós, nehezen vágható.

Spárgás rántotta

A spárga rendületlenül hozza az újabb és újabb sípokat a kertben. Lassan nem győzzük enni. Már van néhány spárgás recept a blogon. Íme egy újabb felhasználási lehetőség. Most éppen rántottába sütöttem bele. Az elkészítése nagyon egyszerű. Zsíron megpároltam a vöröshagymát, majd a feldarabolt spárgával (a csúcsát nem karikáztam fel, egészben sütöttem meg) egy-két percig kevergettem. Ekkor már öntöttem is rá a sóval felvert tojást és készre sütöttem. Friss házi kenyérrel ettük. 


Lenyomott túró

A Gasztroangyal egyik részében láttam az alábbi receptet. Mikor elkészült a következő adag saját túróm, akkor rögtön ki is próbáltam, mert nagyon kíváncsi voltam, milyen lesz. 3-4 nap múlva, ahogy Borbás Marcsi is mondta, tényleg krémes állagú lett a túró. Kenyérre kenve, zöldségekkel nagyon finom reggeli. Én ezt, ami a képen látható, teljes kiőrlésű lisztből készült, magokkal dúsított, pirított mákkal megszórt kenyérrel és zsázsával ettem egy szép, napsütéses reggelen. 

Hozzávalók: 
- 30 dkg túró,
- 10 dkg vaj,
- só ízlés szerint.

Elkészítés: 

1. A túrót a vajat és a sót nagyon alaposan összegyúrjuk, majd egy cserépedénybe vagy kerámia edénybe jól lenyomkodjuk.

2. A spájzban hagyjuk állni (én le sem takartam) kb. 3-4 napig. Ekkor már finom krémes lesz.

2016. április 15., péntek

Rózsa linzer

Panni születésnapja szombaton lesz, de mivel Rocker egész nap az egyetemen ül, egy nappal később, vasárnap ünnepeljük Pannit. Hogy azért mégis legyen valami már szombaton is, gondoltam, sütök neki egy kis apróságot. Lányos sütit készítettem, mert virág formára alakítottam a kekszeket. Sőt! Gergő nem bírt elaludni, így segített nekem ő is, úgyhogy pénteken este fél 12-kor ketten pakolgattuk ezeket a kis rózsákat. A formázást a Napi kreatív oldalon találtam.




Hozzávalók a barna tésztához: 
- 8 dkg liszt,
- 7,5 dkg hideg vaj,
- 3 dkg porxukor,
- 2 dkg kakaópor.

Hozzávalók a sárga tésztához: 
- 10 dkg liszt,
- 7,5 dkg hideg vaj,
- 3 dkg porxukor.

Elkészítés: 

1. Mindegyik tésztát külön-külön, a szokásos módon összegyúrjuk, de készíthetjük a rózsákat csak sárga tésztából is (ebben az esetben 20 dkg lisztet dolgozunk össze 15 dkg vajjal és 6 dkg cukorral). Azaz a lisztet összekeverjük a porxukorral, elmorzsoljuk a vajjal, összegombócozzuk és zacskóba tesszük. Gyorsan kell dolgozni, ne olvadjon fel a kezünktől a vaj. Hűtőben pihentetjük néhány órát vagy egy éjszakát.

2. Pihentetés után mindegyik tésztát egyesével kinyújtjuk. Köröket szaggatunk. Én most a legkisebb pogácsaszaggatómmal készítettem, hogy falatnyi kekszeket kapjak, de lehet nagyobb virágokat is sütni, úgy még jobban kijön majd a virágforma.

3. A kiszaggatott körökből hármat kell egymás mellé illeszteni úgy, hogy kicsit fedjék egymást a körök (én általában kettő barnát, egy sárgát raktam egymásba). Lenyomkodjuk az illesztéseknél a tésztát, majd az egyik végéról felcsavarjuk. Lesz egy rudacskánk. Ezt késsel középen elvágjuk. Így kapunk két rózsát. Kicsit eligazgatjuk a szirmokat, majd a talpukra állítva sütőpapírral bélelt tepsire helyezzük. Nekem a világos tésztám kicsit keményre sikerült, ezért nem lehetett olyan szépen hajlítgatni a szirmokat, de azért így sem lett rossz.

4. 180 fokra előmelegített sütőben kb. 10-12-15 perc alatt készre sütjük (méret és sütőfüggő). A szirmok semmiképp ne kapjanak színt. Ha látjuk az alját, hogy színesedik, már vehetjük is ki a sütőből. Ekkor még lágynak, sületlennek tűnhet a tészta, de mire kihűl, meg fog keményedni.

Tejfölös zöldbableves

Van már egy kapros-savanykás zöldbableves recept a blogon, aztán van, hogy hagyományosan, fokhagymás rántással készítem és most itt ez a tejfölös változat. 

Hozzávalók: 
- 50-80 dkg zöldbab darabolva (én jó sokat tettem bele, sűrű levest készítettem),
- 4-5 darab sárgarépa, ízlés szerint aprítva,
- 4-5 darab petrezselyem, ízlés szerint aprítva,
- 1 fej vöröshagyma (nekem most póréhagyma volt itthon), apróra vágva,
- 1 csokor friss petrezselyem, aprítva,
- 1 evőkanál fűszerpaprika,
- 1 evőkanál liszt,
- só,
- bors,
- 2-3 dl tejföl,
- egy evőkanál zsiradék.

Elkészítés: 

1. A hagymát megpároljuk a zsiradékon, majd az aprított répát és petrezselymet is hozzákeverjük. Sózzuk, borsozzuk. Alacsony hőfokon, folyamatosan kevergetve egy kicsit főzzük, majd levesszük a tűzről és rászórjuk a fűszerpaprikát. Elkeverjük. Felöntjük vízzel és visszatesszük a tűzre.

2. Beletesszük a babot is. Készre főzzük.

3. Ha megfőtt, a tejfölt csomómentesre kikeverjük a liszttel. Egy evőkanálnyit hozzámerünk a levesből, jól elkeverjük, majd az egészet visszaöntjük a levesbe. Forralunk rajta egyet, végül beleszórjuk az aprított petrezselymet is. Elzárjuk a tüzet.

Kapros-tonhalas tészta

Van már egy másik gyors tonhalas tésztás étel a blogon. Abban petrezselyem van, ez pedig kapros és savanykás. A kettő közül nekem most ez a kedvencem. A receptet az Eve and apple blogon találtam. 

Hozzávalók: 
- 4-5 tonhalkonzerv (tonhal sós lében),
- 2,5 dl tejszín,
- 3 dkg vaj,
- 2 evőkanál liszt,
- kb. 1,5 dl tej,
- 1 kiskanál natúr vegeta,
- 2 gerezd fokhagyma,
- só,
- egy nagy csokor kapor, apróra vágva,
- 1 kiskanál mustár,
- citromlé ízlés szerint,
- tészta.

Elkészítés: 

1. A vajat megolvasztjuk, majd a lisztet kevergetve megpirítjuk rajta. Ekkor levesszük a tűzről, belereszeljük a fokhagymát, majd felöntjük a tejjel. Csomómentesre keverjük. Gyorsan dolgozzunk.

2. Visszatesszük a tűzre. Ízesítjük a vegetával, mustárral, sóval, apróra vágott kaporral. Addig főzzük alacsony lángon, míg besűrűsödik. Ekkor hozzákeverjük a tonhalat, végül felöntjük tejszínnel. Forralunk rajta egyet, citromlevet facsarunk bele és kész is. Ha túl sűrű, akkor adjunk hozzá tejet.

3. Kifőtt tésztával kínáljuk.

Csalánleves medvehagymával

Ezt is ki kellett próbálni, mert az új telkünkön rengeteg csalán nő. Egy részét elteszem teának (szárítva), másik részéből zöldtrágya készül és főztem egy levest. Maradt egy adag medvehagyma is, ami szintén nálunk terem, de már kissé fonnyadt volt, így belefőztem azt is a levesbe. Nekem ízlett, a gyerekek is szó nélkül ették. Rocker szerint híg volt kicsit, amit legközelebb majd úgy korrigálok, hogy főzök bele egy-két krumplit és azt is összeturmixolom a levelekkel együtt. 


Hozzávalók: 
- csalánlevél nagyobb darabokra vágva,
- víz vagy alaplé,
- só,
- bors,
- tejszín vagy tejföl (kb. 2 dl),
- 1 fej vöröshagyma, aprítva (nálam ez kimaradt),
- 3-4 gerezd fokhagyma, aprítva,
- egy jó csokor medvehagyma, nagyobb darabokra vágva (ha nincs, akkor hagyjuk ki és tegyünk bele kicsit több fokhagymát),
- 3 dkg zsiradék,
- 2 közepes krumpli, hámozva, felkockázva.

Elkészítés: 

1. A zsiradékon megfuttatjuk a vöröshagymát, majd hozzáadjuk a fokhagymát. Néhányat keverünk rajta, majd a csalánt, az alaplevet, a krumplit és a fűszereket is hozzáadjuk. Addig főzzük, míg a levél megpuhul. Ekkor keverjük hozzá a medvehagymát. Botmixerrel, amennyire csak lehet, pürésítsük.

2. Felöntjük tejszínnel, forralunk rajta egyet. Vajon pirított kenyérkockával, szalonnachips-szel tálaljuk.

Spárgakrémleves

Finom leves, de fényképezni nem volt időm, így most csak ez a förtelem lesz kint. A gyerekek csak úgy ették, úgyhogy nekem ez bizonyíték arra, hogy tényleg finom volt. Szalonnachipset sütöttem hozzá. 


Hozzávalók: 
- 50 dkg friss spárga (én leszedtem a kertben és azonnal főztem is), karikázva, spárgafejek egyben hagyva,
- alaplé vagy víz,
- só,
- 2 közepes póréhagyma, apróra vágva,
- bors,
- 2,5 dl tejszín,
- 3 dkg vaj.

Elkészítés: 

1. A spárgának a fás végét letördeljük (ez mehet a komposztba), majd felkarikázzuk. A spárgafejeket hagyjuk egyben.

2. Az aprított hagymát vajon megdinszteljük, hozzáadjuk a feldarabolt spárgát. Megpároljuk, majd kiszedjük a spárgafejeket, felöntjük alaplével vagy vízzel, a tejszínnel és forralunk rajta egyet.

3. Botmixerrel pürésítjük., visszatesszük a spárgafejeket. Szalonnachips-szel tálaljuk.

Csokis keksz (liszt-és tojásmentes)

Panni valamilyen ételre allergiás/érzékeny, ez már egészen biztos. A kérdés az volt, mire. Amíg nem tölti be a 3 éves kort, nem tudják vizsgálni. Gondoltam, próba szerencse, pár napra megvonok tőle néhány gyanús élelmiszert: lisztet, tejterméket, tojást, édesítőszert, magvakat. Három-négy nap múlva rendeződtek a dolgai, így fokozatosan visszaépítettem neki mindent. Ismét rosszabbul lett. Megvontam a tojást újra, mert az a fő gyanúsított. Újra jobban lett. Azóta már kap magvakat, glutént tartalmazó ételeket valamint tejtermékeket, és úgy tűnik, minden a legnagyobb rendben. Nagyon nehéz lesz nekem a főzés, ha tojást nem használhatok, illetve, hogy kétfélét kell főznöm (mert azért a többiektől nem vonom meg a tojást és ettől függetlenül tyúkjaim is lesznek következő évben). 

Ez a keksz tehát a fentiek miatt készült. Nem mondom, hogy ez lesz a kedvencem, de nem rossz keksz azért, így felírom a receptet, hátha jól jön még máskor is. Ez egy puha, nem ropogós keksz.



Hozzávalók: 
- 6,5 dkg rizsliszt,
- 12 evőkanál kókuszreszelék (legközelebb darált diót vagy mandulát használok, csak most még nem mertem Panninak magvakat adni. A kókusztól szerintem minden süti kicsit száraz lesz, nem szeretem használni.),
- 2 kisebb alma, hámozva, finomra reszelve,
- 2-3-4 evőkanál cukor, ki mennyire szeretné édesen,
- 3 dkg vaj,
- néhány kocka étcsoki apróra vágva.

Elkészítés: 

1. A hozzávalókból gyors mozdulatokkal tésztát gyúrunk, majd kisebb golyókat formázunk, végül mindegyiket ellapítjuk a kezünkkel.

2. 180 fokra előmelegített sütőben készre sütjük.

2016. április 10., vasárnap

Húsevés

A blogot olvasva úgy tűnhet, hogy nem nagyon eszünk húst. Az igazság az, hogy mostanában nagyon ritkán készítek húst tartalmazó ebédet, de azért nem olyan ritkán, mint amilyen ritkán írok ide ilyen jellegű receptet. Átlagosan hetente egyszer főzök húst, amit két napig eszünk. Általában csirke vagy szürkemarha vagy bivaly húst használok. Boltban nem veszünk húst, hanem különböző egyéb forrásoktól szerezzük be ezeket. Nekem egyébként a kedvencem a bivaly húsa.

Ha csirkéből főzök, akkor szeretem azt sok zöldséggel kínálni. Általában fűszerezés után (só, bors, esetleg fokhagyma) egészben sütöm a csirkét, körülötte sok-sok zöldséggel. A másik gyakran készített gyors fogás a sörben sült csirkecomb. Ehhez a combokat mélyebb tepsire helyezzük, sózzuk, borsozzuk, felöntjük fél üveg sörrel, fóliával letakarjuk, majd, mikor már megpuhult, fedő nélkül pirosra sütjük. Időnként meglocsolgatjuk a saját levével. Ritkán sütök csak csirkemellet, de, ha mégis, akkor egy régi bevált recept a sajtos-tejfölös csirke, ami a gyerekek kedvence lehet. A csirkemelleket kicsit kiklopfoljuk, majd sózzuk, borsozzuk. Tepsire helyezzük, sok tejföllel megkenjük, vastagon megszórjuk reszelt sajttal, majd készre sütjük. Néha készül persze csirkepaprikás és télen többször húsleves. Kísérletezni is szoktam, a receptek itt olvashatók. A nagy kedvenc az indiai csirkecomb naan kenyérrel.

Disznóhúst már több mint fél éve nem főztem (de lehet, van az már egy éve is), mert helyette szürkemarhát és bivajt szoktunk venni. Finomabbak, jobban ízlenek. Ezekből pörköltet vagy valamilyen sültet készítünk.

Nyúlhúshoz nehezen jutunk hozzá, pedig szeretjük. Régen tudtunk venni olyan nyúlhúst, melynek vöröses volt a színe, de sajnos ez a forrásunk megszűnt, máshonnan meg csak fehér színű húst tudnánk szerezni. Azt viszont nem annyira szeretjük, így inkább egyelőre nem vásárolunk nyúlhúst.

Kacsát évente egyszer eszünk és halat sajnos szintén ritkán, mert nagyon drága.

Ez a csirke pl. ma készült. Most kivételesen nem zöldségekkel sütöttem, hanem jó sok frissen szedett spenóttal kevert kölest főztem hozzá. Panni alig bírta kivárni, hogy vágjak neki...



2016. április 9., szombat

Spenót télire

Minden évben teszek el jó sok spenótot. Ősszel vetjük el a magokat, tavasz elején pedig már ehetünk friss bébispenótot zöld turmixban vagy salátának. Áprilisban aztán készül néhány spenótos főétel, majd a maradék spenótlevelet elteszem télire.

A spenótleveleket leszedem, alaposan megmosom. Vizet forralok és egy-két percre beleteszem a spenótot. Nem kell megfőzni, éppen csak essen össze kicsit. Ezután szűrővel kiszedem, lecsepegtetem, hűlni hagyom, majd késsel nagyon finomra, apróra vágom. Zacskóba adagolom és mélyhűtőbe teszem. Újabban már rakok el egész spenótleveleket is. Ebben az esetben is forró vízben főzöm egy-két percig a leveleket, de kiszedés után nem darabolom össze, hanem mikor kihűlt, akkor már zacskózom is és teszem a mélyhűtőbe.

Télen felhasználás előtt kiolvasztom a spenótot. Ha olyan ételt készítek, ahova amúgy is kell majd folyadék (pl. szószok tésztára), akkor nem, de ha pl. gnocchit főzök, akkor kiolvadás után enyhén kinyomom a levét.



2016. április 6., szerda

Spárga tempurában

Este készült, így nem tudtam lefényképezni. Hugh-Fearnley Whittingstall Veg Every Day! című könyvében találtam a receptet. Gyors és finom.

Hozzávalók a tempurához:
- 10 dkg liszt,
- 5 dkg kukoricaliszt,
- fél teáskanál sütőpor (én szódabikarbónát használtam),
- fél teáskanál só,
- 2-2,2 dl jéghideg víz,
- zsiradék a sütéshez,
- zöldségek (nálam most spárga)

Elkészítés:

1. Először készítsünk elő mindent a sütéshez, azaz a zsír melegedjen, a zöldségek legyen összevágva, mert a tempura akkor lesz jó, ha a tészta összekeverése után azonnal sütjük is a zöldségeket.

2. A hozzávalókból gyorsan tésztát keverünk. Legyen krémes, de ne túl sűrű. Ne keverjük túl. A víz pedig legyen jéghideg. Ez fontos, hogy ropogós legyen a bunda.

3. Gyorsan kell dolgozni. Belemártjuk egyesével a zöldségeket a tésztába és azonnal tesszük is a forró zsírba. Bő, forró zsiradékban kisütjük az összes zöldséget.

Húsmentes pásztorpite

Gréta konyhájában találtam az alapötletet, amit a magam kedve szerint átalakítottam.




Hozzávalók:
- 40 dkg vöröslencse,
- kb. 6 db sárgarépa (uborkareszelőn karikára vágva),
- 1 evőkanál füstölt paprikakrém,
- 1 evőkanál zsiradék,
- 2 vöröshagyma, apróra vágva,
- 6 gerezd fokhagyma, aprítva,
- 3 dl jó sűrű házi paradicsomlé,
- só,
- bors,
- 1 teáskanál kakukkfű,
- 1 teáskanál borsikafű,
- 1 teáskanál majoranna,
- 6-8 darab közepes krumpli,
- 5 dkg vaj,
- 2 dl tejföl,
- egy csipet szerecsendió.

Elkészítés:

1. A krumplit héjában megfőzzük, majd megpucoljuk és krumplinyomón áttörjük. Vajjal, tejföllel, sóval és szerecsendióval ízesítve kikeverjük.

2. A vöröshagymát a zsiradékon megpároljuk. Amikor kész, hozzákeverjük a fokhagymát, keverünk rajta néhányat és mehet rá a répa valamint a vöröslencse. Fűszerezzük és füstölt paprikával ízesítjük. Felöntjük vízzel. Időnként nézzünk rá, elfőtte-e a vizet. Ha igen, pótoljuk, nehogy odaégjen. A főzés végén ne maradjon bő leve.

3. Amikor már megpuhult minden, akkor belekeverjük a sűrű paradicsomlevet is. Ha nincs ilyenünk, akkor sűrített paradicsomot is használhatunk. Forralunk rajta egyet, majd elzárjuk a tüzet.

4. Egy tepsi aljára terítjük a vöröslencsés ragut. A krumplipürét habzsákba töltjük és a lencse tetejére nyomjuk. 180 fokos sütőben készre sütjük.


2016. április 5., kedd

Céklakrémes penne pirított mákkal

Zizinél találtam ezt a receptet. Kicsit féltem, hogy túl céklás lesz az íze, márpedig azt nem mindenki szereti a családban, de végül egy nagyon finom ebéd lett belőle. A pirított mák különösen illik hozzá. Nekem van itthon fehér mákom is, úgyhogy azt is szórtam rá.


Hozzávalók:
- 30-40 dkg durum penne tészta,
- 6-8 közepes cékla, hámozva, felkockázva,
- 4 nagyobb gerezd fokhagyma, hámozva,
- 4 ág friss kakukkfű (vagy 2 teáskanál szárított),
- 5 evőkanál olívaolaj,
- 2 evőkanál balzsamecet
- 1,5 dl tejszín,
- alaplé vagy víz (kb. 2 dl),
- 6 dkg parmezán, reszelve,
- só,
- bors,
- 4 evőkanál mák (nálam fele fehér mák, fele fekete mák).

Elkészítés:

1. Tepsibe tesszük a kockára vágott céklát. Összekeverjük az ecettel, az olaj felével, ízesítjük sóval, borssal és kakukkfűvel. Öntünk alá alaplevet vagy vizet. 180 fokos sütőben puhára sütjük. A sütés vége előtt 10 perccel a fokhagymát is közé tesszük.

2. A megsült céklából kiszedjük a kakukkfű ágakat, az egészet egy lábasba öntjük a maradék olajjal együtt és botmixerrel pürésítjük. Hozzákeverjük a reszelt sajtot.

3. Meggyújtjuk alatta a tüzet, felöntjük alaplével vagy vízzel és tejszínnel. Forralunk rajta egyet.

4. A tésztát kifőzzük, a mákot szárazon megpirítjuk egy serpenyőben.

5. A kifőtt tésztát összekeverjük a szósszal és megszórjuk a mákkal.



Csokis quinoa puding

Van már egy quinoa puding a blogon. Ez annyiban különbözik attól, hogy 2 nagyobb kocka 85 %-os étcsokit, valamint kókuszcukrot, kókuszreszeléket és egy kevés fügelekvárt is kevertem bele.


Zabpelyhes-almás kókuszgolyó

Egy gyors és egészséges desszert. Gergő nagyon szerette.




Hozzávalók:
- 2 közepes alma,
- 10 dkg apró szemű zabpehely,
- fél-1-2 evőkanál méz (ízlés szerint, nekünk elég egy kiskanálnyi),
- 3 evőkanál kakaópor,
- 10 dkg kókuszreszelék.

Elkészítés:

1. Az almát meghámozzuk, finomra reszeljük, majd összekeverjük a zabpehellyel, mézzel, kakaóporral.

2. Kis golyókat formázunk, melyeket kókuszreszelékben megforgatunk.



Spenót-spárga saláta

Reggel szedtem a kertben bébispenótot és spárgát. Egy tányérba rendeztem őket és megöntöztem egy egyszerű salátaöntettel. Nagyon jól esett. Ennél frissebb salátát már nem is tudtam volna készíteni. A spárga most már szépen nő, minden nap tudok szedni és enni belőle.



Hozzávalók:
- spárga,
- bébispenót,
- balzsamecet,
- olívaolaj,
- só,
- bors,
- pár evőkanál grapefruitlé.

Elkészítés:

A spárgát megmossuk, alsó, fás részét letörjük, majd felkarikázzuk. Egy tányérra rendezzük a spenóttal, majd az olajból, ecetből, grapefruit levéből készített, sóval borssal fűszerezett öntettel meglocsoljuk és összekeverjük. Azonnal fogyasztjuk.

2016. április 3., vasárnap

Köles, bulgur, quinoa zöld levelekkel

Nálunk a köret általában köles, bulgur vagy néha quinoa. Rizst nem fogyasztunk (egy-két évente egyszer talán), krumplit ritkán (havonta-kéthavonta) és a tészták sem gyakori vendégek nálunk köretként.

Azon túl, hogy ez a három köret egészséges, még igen gyorsan el is készülnek. Időnként, hogy ne legyen olyan unalmas és hogy még egészségesebb legyen, friss zöld leveleket szoktam hozzákeverni a főzés végén. Ma például a medvehagymás túrófasírthoz gyorsan főztem egy adag kölest és a főzés végén friss, aprított csalánlevelet adtam hozzá. Megkevertem, egy percig főztem és elzártam a tüzet. Letakartam és fogyasztásig állni hagytam.

Túró készítése otthon

Néhány hónapja már itthon készül az általunk elfogyasztott túró. Miért? Egyszer hozott haza Rocker egy doboz túrót a boltból, ami nem úgy nézett ki, mint egy túró, hanem inkább mint valami pép. Jobban elolvasva a dobozon lévő leírást, kiderült, hogy abban aztán volt minden, ami igazából nem is kellene egy túróba. Aztán a másik csalódás, hogy általában az egyik legdrágább túrót szoktuk venni, mégis többször megromlott, megpenészedett. Ezekből elegem lett és kezembe vettem az ügyet. Az első túró kissé lágyabbra sikerült, mint szerettem volna, de másodjára már nem csak finom, hanem állagra is olyan lett, ahogy én szeretem. Egyelőre egy tejautomatából vesszük a tejet, de hamarosan a faluban, egy tehenet tartó embertől vásároljuk majd.

Túrón kívül krémsajtot készítek még itthon, habár ezt még gyakorolnom kell, mert még nem vagyok megelégedve az állagával és ízével.

A harmadik, ami itthon készül, az a sajt. Próbálkozunk az érlelet sajt készítésével, de egyelőre könyvekből, internetes forrásokból művelődök. Hamarosan azonban részt veszek majd egy 3 napos tanfolyamon, ahol talán sok hasznos ismeretre teszek szert. Néha készítek friss, ízesített sajtot is és mikor van kecsketej, akkor feta (jellegű) sajtot (gyakran sütök zöldséges pitéket, quiche-t, azokba használok sokat, nyáron meg milyen jó salátákra morzsolni). A faluban van egy család, akiktől a kecsketejet vásároljuk. A Kert és karám nevű blogban arról mesélünk (egyelőre időhiány miatt nem túl gyakran), hogyan építgetjük saját, egyre inkább önellátó és talán egyre inkább környezetkímélő, fenntartható kis családi gazdaságunkat. Jövőbeli tervünk, hogy saját kecskénk, kicsit távolabbi tervünk, hogy saját tehenünk is legyen, így akkor már készülhet nálam vaj és tejszín is akár.

A túró készítésének receptjét Panninál olvastam. Ahogy Panni is írja, a tej 18-22 fokon megalszik. Állás közben felfölöződik a tej. Ez a tejszín. Ha a tejjel együtt megsavanyodik a tej föle, abból lesz a tejföl. A megsavanyodott tej az aludttej, ha kimelegítjük, akkor pedig túró lesz belőle. Nemrég láttam azonban a Gasztroangyal című műsorban, hogy van, aki nem melegíti ki a megaludt tejet, hanem egyszerűen (24 órán keresztül) lecsepegteti.



Túró készítése:

1. Én mindig hőkezelem a nyers tejet, mert nem merem pasztőrözés nélkül fogyasztani. A hőkezelésről majd írok egy külön bejegyzésben. Nálam ez a hőkezelés azt jelenti, hogy 75 fokra melegítem a tejet, majd hagyom hűlni a kívánt hőfokra (25-30 fok). Ezután keverek bele egy nagyon kevés kalcium-kloridot, mert a magas hőmérsékleten hőkezelt tej nem alszik meg, ugyanis a melegítés hatására a kalcium ionok kicsapódnak.

2. Amikor a tej 25-30 fokos, akkor belekeverem a kultúrát is (CHN-22, mezophil kultúra). 10 literhez 0,2 g kultúra kell.

3. 18-20 órát alszik a tej 20-22 fokon (azaz a konyhában, a pulton). A tetejére feljött tejszín megsavanyodik, ez a tejföl. Én nem szedem le, hogy zsírosabb legyen a túró.

4. Következik a kimelegítés. Lassú tűzön melegíteni kezdjük az aludttejet. Mikor elkezd fortyogni, lassan keverni kezdjük. A túrószemek és a savó kettéválik. Állandóan, de lassan keverjük. 46-50 fokra kell kimelegíteni és minél magasabb hőfokra melegítjük, annál szárazabb lesz a túró. Nálam a 47 fok vált be.

5. Mikor elértük a kívánt hőmérsékletet, akkor elzárjuk a tüzet. Óvatosan egy apróbb lyukú szűrőbe szedünk (merőkanállal) valamennyi túrót, kicsit lecsepegtetjük és sajtkendőbe (vagy, ha nincs, akkor egy ritkább szövésű anyagba) szedjük. Én úgy egyszerűsítettem, hogy a nagyját kiszedem a szűrőbe (nem mindet egyszerre, hanem több részletben), majd a maradékot beleöntöm a sajtkendőbe savóstól, túróstól. Összekötöm a sajtkendőt és felakasztom. Másfél-két óra alatt lecsöpög.

6. Ha lecsöpögött, akkor egy edénybe tesszük, kezünkkel szétmorzsoljuk és mehet a hűtőbe. Kb. 7-10 napig eláll.

Én 5 liter tejből készítem a túrót és ebből a mennyiségből átlagosan kb. 80 dkg túróm lesz.

A megmaradt savót megihatjuk, felhasználhatjuk kenyérsütéshez vagy más kelt tésztákhoz, főzéshez, turmixhoz. Egy véletlen során arra jöttem rá, ha egy napig hűtőben tartom a lecsöpögött savót, akkor ennek is lesz föle, amit egy kisebb szűrő segítségével leszedegethetek. Nagyon hasonló lesz az íze a tejfölhöz, de állagra inkább sűrű tejszínhez hasonló. Én nagyon szeretem.



Sóskakrémleves szalonnás pirított krumplival

Magyarországon nem túl népszerű zöldség a sóska. Bevallom, sokáig én sem rajongtam érte. Aztán ez az ellenszenvem elmúlt, mikor rájöttem, nem csak a sóskamártás létezik a világon. Ez a leves is felkerül a máskor is elkészítendő ételek listájára, mert nagyon ízletes. A leves receptjét itt találtam a levesbetét pedig a Vidék íze oldalán olvastam.




Hozzávalók a leveshez:
- 30 dkg póréhagyma (én kb. 15 dkg-ot tettem bele), felkarikázva,
- 25 dkg sóska,
- 2-3 közepes krumpli, meghámozva, felkockázva,
- egy púpos evőkanál zsiradék,
- 1 dl tejszín,
- 1 liter alaplé vagy víz,
- 3 púpos evőkanál tejföl (elmaradhat, én tettem bele, mert fel akartam használni a maradék tejfölt),
- só,
- bors.

Hozzávalók a levesbetéthez:
- 10-15 dkg szalonna apró kockákra vágva,
- krumpli, kis kockákra vágva (nem mértem le, nálam kb. 5-6 közepes krumpli),
- egy evőkanál zsiradék.

Elkészítés:

1. A zsiradékon megpároljuk a hagymát. Közben sózzuk, borsozzuk.

2. Ha kész, összekeverjük a krumplival és felöntjük az alaplével vagy vízzel.

3. A sóskát alaposan megmossuk, szárát kiszedjük.

4. Ha megfőtt a krumpli, felöntjük tejszínnel (és a tejföllel), felforraljuk, majd beletesszük az előkészített sóskát. Egy percig főzzük, majd botmixerrel pürésítjük.

5. A levesbetéthez a krumplit a zsiradékon lassú tűzön elkezdjük főzni-sütni. Az eredeti recept szerint lefedve kell főzni, de én nem takartam le és mégis finom puha lett. Amikor már néhány krumpli megpirul, akkor adjuk hozzá a szalonnát. Együtt sütjük-pirítjuk. Időnként megkeverjük, átforgatjuk. Lassú tűzön süssük.

6. A levest tányérba szedjük és a megpirított levesbetből teszünk bele pár kanállal.

2016. április 1., péntek

Gyömbéres keksz

Most ez az egyik kedvencem. Nagyon jó lett az állaga. Ropog, ahogy egy keksznek kell ropognia. Ilyen jól még nem sikerült soha egy kekszem se. A gyömbért frissen reszeltem bele, ezáltal még intenzívebb az íze. A gyerekek nagyon szeretik. Már esteledett, mire kész lett, így fényképezni persze megint nem tudtam rendesen...


Hozzávalók:
- 20 dkg liszt (nálam 10 dkg tönköly fehér és 10 dkg tönköly barna),
- 10 dkg vaj,
- 2 dkg friss gyömbér, reszelve,
- 1 kiskanál őrölt fahéj,
- 5 dkg kókuszcukor,
- egy tojás sárgája,
- 1 mokkáskanál szódabikarbóna.

Elkészítés:

1. A lisztet összekeverjük a cukorral és a szódabikarbónával, majd belekockázzuk a vajat is az edénybe. Gyorsan elmorzsoljuk és hozzágyúrjuk a tojássárgát valamint a reszelt gyömbért. Nagyon gyorsan dolgozzunk, ne olvadjon meg túlságosan a vaj a kezünktől. Zacskóba csomagoljuk és legalább fél órát hűtőben állni hagyjuk.

2. Vékonyra nyújtjuk, kiszaggatjuk. 180 fokra előmelegített sütőben kb. 12-15 perc alatt készre sütjük. Nagyon figyelni kell, ne süljön túl. Rögtön sütés után még puha, de aztán megszilárdul. Ha az alja kezd barnulni, vegyük ki a sütőből.

Csalános-répás köleslepény

Ritánál láttam ezeket a köleslepényeket. Mivel volt itthon frissen szedett, zsenge csalán, gondoltam, sütök bele azt is. Kicsit átvariáltam. Nagyon jó lett. Párolt répával ettük, de salátával vagy főzelékekhez is el tudnám képzelni.


Hozzávalók a lepényhez:
- 15 dkg köles,
- sárgarépa, finomra reszelve (nem mértem le, eredeti recept szerint 25 dkg),
- 1 fej vöröshagyma, apróra vágva,
- 15 dkg reszelt sajt (eredetileg edami, nálam saját készítésű sajt),
- 1 tojás,
- kb. 2 evőkanál tejföl,
- só,
- őrölt feketebors,
- tört színes bors,
- 1 teáskanál kukoricakeményítő,
- 3-4 levél friss bazsalikom (nem tettem bele),
- friss csalánlevél, apróra vágva. 

Elkészítés:

1. A kölest többször mossuk meg (minél tovább mossuk, annál kevésbé lesz keserű). Másfélszeres mennyiségű vízzel tegyük fel főni. Sózzuk is. Ha megfőtt, hűtsük ki.

2. A kihűlt kölest keverjük össze a sajt felével, a répával, csalánlevéllel, a tojással és a vöröshagymával. Sózzuk, ha szükséges. Én kevertem bele egy kevés tejfölt is. Egy jól formázható masszát kell kapnunk. Ebből kisebb lepényeket formázunk, majd sütőpapírral bélelt tepsire helyezzük őket.

3. A reszelt sajt másik felét kikeverjük a tejföllel, sóval, fokhagymával, színes borssal, keményítővel (és a bazsalikommal, ha teszünk bele), majd elosztjuk a lepények tetején.

4. 200 fokra előmelegített sütőben aranybarnára sütjük.



Zöldséges quinoa fasírt

Volt itthon egy zacskó quinoa, maradt főtt zöldség a húslevesből, így született meg ez a finom fasírt. Most paradicsomszósszal ettük. Az alapötlet Zizitől származik.



Hozzávalók:
- 20 dkg quinoa,
- 1 tojás,
- levesben főtt zöldségek (elmaradhat, ha éppen nincs),
- zsemlemorzsa,
- só,
- bors,
- 1 fej vöröshagyma, apróra vágva,
- 3-4 gerezd fokhagyma, reszelve,
- petrezselyemzöld, aprítva (most nem tettem bele),
- zsiradék a sütéshez.

Elkészítés:

1. A quinoat megfőzzük, majd kihűtjük.

2. A főtt zöldségeket krumplinyomóval pépesítjük, majd minden hozzávalót összekeverünk. Annyi zsemlemorzsát adjunk hozzá, hogy formázható masszát kapjunk.

3. Kisebb golyókat formázunk, zsemlemorzsában meghempergetjük. Egy serpenyőben kevés zsiradékot melegítünk és a fasírtok mindkét oldalát megsütjük. Nem esik szét, de óvatosan fordítsuk meg sütés közben.